Vászonra feszített végtelen nyarak

Nyáron nem nézegetünk nyári fényképeket. A fotók emlékeket őriznek. És ki a csuda kíváncsi a tavalyi nyárra, amikor éppen fejest ugrik a Balaton vizébe, fagylaltot majszol a horvát tengerparton, kirándulócipőjéből rázza ki a kavicsot a Dunakanyar valamelyik ártéri erdejében? Viszont nyáron (is) nézegethetünk nyári festményeket. A festmények ugyanis nem az egyszervolt, hanem a mindig jelenvaló nyarat őrzik. Örök napsütés, felhőtlen ég, végtelen július mosolyog ránk az ilyen vásznakról.

Nekem a barokk bukolikus idillek a kedvenceim, de nem nézegethet az ember állandóan nimfákat és pásztorlánykákat, mert idővel maga is olyanná lesz, mint az árkádiai ligetekben kódorgó kecskék, amelyek kedvetlenül méregetik a hellén napsütésben megszáradt kórókat. Ezért aztán időről időre olyan festményeket is megbámulok, amelyek távol állnak kedvenceimtől, egyik így, másik úgy mutatja meg a nyár örömeit, szépségeit, színeit, gyönyöreit.

A minap a Virág Judit Galéria kamarakiállítását néztem végig. A szervezők magyar festők vízpartokat és napsütötte tájakat ábrázoló műveit gyűjtötték össze, hogy így emlékeztessenek bennünket arra: bizonyára valami nagyon mély és nagyon emberi vágy köt bennünket a nyárhoz. A kiállítás katalógusa így ír a tárlatról:

A XIX. század realizmusát Bruck Lajos és Deák-Ébner Lajos finom naturalista művei képviselik. A magyar modernizmus és a párizsi iskola művészeitől – Kádár Béla, Kmetty János, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Csók István, Vaszary János és Derkovits Gyula – nyarat idéző alkotások kaptak helyet. A látogatók megtekinthetik Patkó Károly, valamint a Gresham-körhöz tartozó Szőnyi István és Egry József festményeit is, akiket szinte egy életen át megihletett a Dunakanyar, Zebegény és a Balaton-felvidék. A kiállításon kortárs alkotók, például Fehér László, Radák Eszter és Bodolóczki Linda legújabb művei is láthatók.

Persze a nyers felsorolás semmit nem mond a falakon látható remekművekről. Semmit nem mond arról, mennyire megrázó Bene Géza 1928-as fekete-fehér tusrajza magányos csónakkal, domb mögé bújó házzal. Olyan, mintha Hemingway öreg halászának ladikja várná vissza a vén Santiagót… Nem meséli el, milyen élményeket idéz Deák-Ébner Lajos vászna a patak partján játszó gyermekekkel. Hiába maradt ránk a XIX. századból ez az aprócska kép, aki nyaralt vidéki nagymamánál, pontosan tudja, milyen élmény felfedezni a félig-meddig kiszáradt lagúnában rostokoló kopott csónakot. Aztán itt van Gadányi Jenő papírra festett olajképe. Azt az egyszerű címet adta neki: Vízparton. De aki már hunyorgott bele a napsütésbe, amikor felriadt szendergéséből a strandon, az megdöbbenve ráncolja homlokát: vajon honnan tudja Gvadányi, hogy éppen ezt látom ilyenkor?

Kicsit odébb Kádár Béla Fürdőző nő című képe. Egy festmény, amely távolról a XX. század elejének római iskoláját idézi, közelebbről meg éppen olyan, mintha apám ifjú korának történeteihez rajzolt volna illusztrációt a mester. Egy kép abból az időből, amikor nyári munka gyanánt cséplőtisztként szolgált valami csongrádi nagybirtokon. Húszéves sem volt, s a lányok sem lehettek sokkal idősebbek… Szőnyi Istvántól is olyan kép van itt, amely végtelenséget, időtlenséget sugall. 1936 körül festette, s azt a címet adta neki: Uzsonna. Kerti asztal, fehér nádfotel, árnyékot kereső társaság, meszelt falról visszaverődő délutáni napsütés… Bizonyára nemcsak kilencven esztendeje, de százkilencven vagy kilencszázkilencven éve is ugyanígy ült uzsonnához a délutáni szunyókálásból felébredt család.De akadnak itt modernebb alkotások is. Az egyik falon Vaszary János Víz alatti világa sejtelmes, titokzatos, riasztó, mégis veszélytelennek tűnő búvárkalandja, nem messze tőle Radák Eszter Hátrafelé gyere, mert orra esel című képe, amelyen békatalpat viselő gyermek lábait láthatjuk, s amelynek címét ezerszer kiáltottuk oda part felé evickélő gyermekünknek, odébb meg Bodolóczki Linda Monoszló felé félúton című képe, amiről ugyan nem jutna eszébe senkinek Pali bácsi monoszlói rizlingje, de a vonalak, kockák, bokorpacák mögül valahogy mégis kikandikál a Fenyves-hegy.
És persze meg kell itt emlékezni a minikiállítás sztárjáról, Egry József akvarelljéről, amelyet harmincmillió forintért vihet haza, aki mindenképpen otthonában akarja tudni a Balaton festőjének e remekét. (Mert persze a galériá­ban minden megvásárolható.) A Két férfi Balatonon című kép, a jelzet szerint 1933-ban készült Badacsonyban, s mindazt tudja, amit az Egry-képek tudni szoktak: erős fények, visszafogott színek, elnagyolt alakok. Mintha a napból lépne elő a két alak. De hát mi mást is tehetne nyáron két férfi a Balatonnál? Nem folytatom. Pedig volna kedvem írni Derkovits Gyula két remekéről, Csók István bájos fürdőzőjéről, Fehér László döbbenetes festményeiről vagy Kernstok Károly Parton ülő nőjéről, de attól tartok, olyan hosszú lenne a cikk, hogy mire a végére jutnánk, vége lesz a nyárnak, s nekünk valódi élmények gyűjteménye helyett csak néhány örök nyarat idéző klasszikus festményünk marad.
A kiállítás augusztus 12-ig hétköznap 10-től 18 óráig megtekinthető a Virág Judit Galériában.

Borítókép: Kádár Béla Fürdőző nő című festménye (Forrás: Virág Judit Galéria)