Esélye sem volt: idős, bottal járó virágárust fosztottak ki a sétálóutcában
A kárt eddig nem térítették meg.
A kárt eddig nem térítették meg.
Bajban a hazai krizantémtermesztők, már a mindenszentek sem jelent mentőövet.
A szervezet ellenőrzési programja szerint a revizorok március 6. és 8. között járják majd azokat a szolgáltatókat, vállalkozásokat, amelyeknél a hét végére eső nőnap miatt érdemben megugorhat a forgalom.
Mivel az idén az időjárás kedvezett a krizantémnak, így a korábbinál is nagyobb választékkal várják a vevőket az árusok a temetők környékén.
A szombati halottak napja alkalmából sokan útnak indulnak a fővárosból vidékre vagy a vidéki városokban, falvakban élők más környékbeli településekre, hogy a temetőkben tegyenek kegyeleti látogatásokat.
A napi friss fogyasztási cikkek mellett tartós élelmiszereket, iparcikkeket is kínáló hiper- és szupermarketek erős látogatottságra számítanak ma, akárcsak nagyszombaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.