Agency Detects Shocking Gratuities in Health Care, Despite Strict Punishment
New campaign kicks off to eliminate gratuities in health care.
New campaign kicks off to eliminate gratuities in health care.
Újabb kampány indul a hálapénz visszaszorításáért.
Nyugaton a kormányok nem mernek határozott lépéseket tenni.
Kelemen Hunor arra kérte a kormányfőt, vesse el a „kulturális gyilkossági kísérletet”.
Mette Frederiksen miniszterelnök szerint veszélyezteti a társadalmi kohéziót a túl sok bevándorló.
Az iszlamizmus terjedésének visszaszorítására a kormánynak ezentúl nagyobb hatásköre lesz az iskoláztatás, a mecsetek finanszírozásának és az imámok képzésének ellenőrzésében.
A brüsszeli testület tavaly egyfajta önkéntes magatartási kódexet állított össze a közösségi média szereplőire vonatkozóan, amely az aláírók, köztük a Facebook, a Google, a Microsoft, a Mozilla és a Twitter számára határozottabb fellépést írt elő az álhír
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Beszédes az is, hogy még csak nem is a jobboldali média képviselői kérdezték.
Az Egyesült Államok a katonai támogatás felfüggesztése után bejelentette, hogy ideiglenesen leállítja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával.
Párizsban tanuló egyetemistákkal találkozott a miniszterelnök a francia fővárosban, aki az esti órákban Emmanuel Macron elnökkel folytat megbeszélést az orosz–ukrán háborúról és a béke lehetőségeiről.
Az ukránok kifogytak a gránátokból, ezért szokatlan megoldást alkalmaztak az orosz katonák ellen.
Megkezdődött a hajtóvadászat.
Vagy akár a Netflixen.
Nem újdonságokról beszélt rekordhosszúságú kongresszusi beszédében Donald Trump amerikai elnök, hanem a kampányában tett ígéretei végrehajtását részletezte – értékelt lapunknak Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
Megkezdődött a hajtóvadászat.
Vagy akár a Netflixen.
Nem újdonságokról beszélt rekordhosszúságú kongresszusi beszédében Donald Trump amerikai elnök, hanem a kampányában tett ígéretei végrehajtását részletezte – értékelt lapunknak Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.