Ügyészek százainak kellene vizsgálniuk a kimenekített offshore-vagyonokat, a kockázatos hitelek kihelyezésének gyakorlatát, a bónuszokat és a milliárdokat, amiket ezekből bankárok csináltak. Bilincsben kellene elvinni azokat a brüsszeli döntéshozókat, akik ezt a nagy, nemzetközi hazárdjátékot fedezték. Már meg kellene hogy legyen szövegezve a vádirat sok ezer nevén nevezett gazdag pszichopatával, és ekkor – de csakis ekkor – azt lehetne mondani az adófizetőknek, hogy tegyük rendbe a könyveket, írjuk le az adósságokat, ne csak a görögöt, de a spanyolt, a magyart és a portugált, ami mind egy tébolyult és fenntarthatatlan piramisjáték következménye, a jövőben pedig játsszunk tiszta lapokkal, átlátható bankrendszerrel és politikai döntéshozatallal. Csakhogy erről szó sincs.
Nincsenek felelősök, és nincsenek következmények. Ha politikai korrupcióról, brókerek és bankárok mesterkedéseiről van szó, az Európai Unió annyira funkcionál jogállamként, mint Magyarország. Nem az a baj, hogy ügyeskedés, lopás és sikkasztás van a rendszerben. Minden rendszerben, amit emberek működtetnek, mindig is volt, és lesz is, míg világ a világ. Az a baj, hogy a hatalom csúcsain a korrupció már nem kivétel, sőt már több is, mint szabály. A rendszer és a korrupció egylényegű.
