Pillanatba zárt történelem

Uralni a pillanatot annyi, mint kitalálni, mire érkezik a legtöbb lájk – az emberi tömeg mitől fél ma, és kit gyűlöl holnap.

Az ellenzéki oldalon eközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Vona Gábor ma már nem tekinti magát nemzeti radikálisnak, és ahogy Orbán Viktor liberálisból konzervatív, majd konzervatívból szocialista lett, úgy próbál új szavazóbázist létrehozni pártja, a Jobbik mögött. Mindössze az homályos, hogy a Magyar Gárdának és a Betyárseregnek egy polgári, centrista erő mögé kell-e majd beállnia kopogtatócédulát gyűjteni, vagy ennél nagyobb Vona étvágya, és a teljes baloldali szavazótábornak kínálja fel magát. A násztánc mindenesetre elkezdődött, bár ma még nem látszik, hogy Habony Árpád bulvármédiájának karaktergyilkossági kísérletei végül reménytelen önfeladásba hajszolják-e Vona Gábort és a Jobbikot, vagy épp a balliberálisok és a nemzeti radikálisok együttműködésének érzelmi alapjait teremtik meg.

Miközben Orbán és Habony a hazai politika XXI. századi aranykönyvének első oldalait írja tele a langyi Vona sikamlós kalandjairól szóló szaftos bulvárpletykákkal, a baloldal a jelen nagy kérdéseire továbbra sem tudja megszülni a maga válaszait. Válassza a nagy északi szociáldemokrata pártok útját? Hagyjon fel az osztályharccal, legyen feminista neoliberális, és utazzon kisebbségi jogokban? Vagy a Podemos és a Sziriza példáján felbuzdulva válasszon kapitalizmus- és globalizációkritikus programot, s fektesse politikai tőkéjét szociális bujtogatásba? A fentiek közül pedig nem pusztán a baloldal képtelen választani, de törpepártjai külön-külön sem tudják eldönteni, melyik legyen a követendő irány. S miközben önmagukkal sem értenek egyet, hisz az ellentmondások pártjaikon és öltönyeiken belül egyaránt feszítik őket, ezeknek az identitászavaros politikai vállalkozásoknak még egymással is össze kellene fogniuk, de legalábbis vitatkozniuk-versenyezniük. Ehelyett kivárnak: próbálják megúszni a válaszokat, próbálják megúszni a politikát. Abban bíznak, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat, amit majd uralni tudnak – ha máshogy nem, egy globális gazdasági válság képében –, hisz egyrészt nagyon utálják Orbánt, másrészt legalább ennyire szeretnének újra zsíros cupákokat lakmározni a feneketlen kondérból.

Azért létfontosságú megteremteni az arányos választási rendszert, amelyben a pártok társadalmi támogatottságuk szerint kapnak helyet az Országgyűlésben, mert a Frankenstein doktor szörnyszülötteivé váló politikusok és az identitás nélkül szavazó tömegek az elmúlt évezredek teljes civilizációs örökségét készek bármikor odavetni a pillanat kiszámíthatatlanságának. A pillanatba zárt tömegnek se múltja, se jövője nincs, minden kincse az a tányérnyi krumplileves, amellyel épp a hasát tömi. A civil társadalom jelenlegi legjobb esélye demokratizálni, és amennyire lehet, normalizálni a közéletet: minél több csoportnak kell lehetőséget adni arra, hogy a közös ügyekbe beleszóljon – ahelyett, hogy a legnagyobb szekta legtöbb identitást becsatornázni képes mindenkori szörnyvezérének uralma alá kerülne az egész ország.