A huszadik században még voltak nácik, és voltak zsidók. Voltak kommunisták. Valódi háborúk zajlottak valódi ideológiák valódi hívei között. A huszadik századi ember teljes személyiségét, teljes lényét és sorsát feltette arra, amiben hitt. Tétje volt annak, amit gondolt, mondott és tett – és ha eljött a pillanat, készen állt ölni vagy meghalni a meggyőződéséért.
A huszonegyedik században már senki sem teszi fel semmilyen ideológiára az életét. Ez a kápók kora. Mindenki náci, és mindenki zsidó már. Mindenki kommunista, és mindenki liberális egy kicsit. Percről percre mindenki eljátssza a huszadik század valamelyik szerepét – attól függően, hogy épp mi az érdeke, és merre viszi az indulat: áldozati pózra van-e szüksége, vagy inkább a győztesek önigazolása állítaná helyre önértékelésének ingatag egyensúlyát.
A huszonegyedik században mindenki tizenöt percig zsidó, és tizenöt percig náci lesz. A huszadik század konfliktusai és szerepei a huszonegyedik században végeláthatatlanul körbejárnak: újabb auschwitzok és varsói gettólázadások, újabb ’45-ös kitörések, újabb ’56-os forradalmak – egyre kisebb és kisebb tétekkel. A huszonegyedik században az interneten tizenöt percig Hitler lehetsz, Sztálin lehetsz, Churchill lehetsz. Mindezt aztán egyre apróbbra és apróbbra válthatod – mert hát ki akar beledögleni?! A huszadik század apróra lett váltva – ez a huszonegyedik század. A történelem kiárusítása zajlik: az emberi sors elértéktelenül – az emberi lét elérvénytelenül. Minden nappal minden egyre inkább mindegy már.
A genderkurzus falangistái tizenöt percen át sírnak, hogy „elnyomás”, aztán tizenöt percen át gyakorolják a terrort, mielőtt visszazuhannak újabb tizenöt percnyi önsajnálatba. Mindenki az eszmék aktuális részvényárfolyamait lesi: jobboldal és baloldal, republikánusok és demokraták – újrahasznosítanak, a magasba emelnek minden értéket és gondolatot, amelyekért a huszadik század világformáló ideológiáinak hívei egykor megharcoltak. Ha nagyon belefeledkezel a cselekménybe, nem is látszik, hogy minden díszlet és kellék papírmasé – ezért szakad olyan könnyen, amikor megtapossák, mert a több lájk épp abban mutatkozik.
A modern kor előtt minden tárgynak saját lelke volt – ha megsemmisült, a létezésben történt valami jóvátehetetlen. A tömeggyártás megjelenésével a tárgyi világ ellélektelenült: egy sorozatgyártott tárgy lényegét tekintve nem semmisülhet meg, hisz nincs saját lényege – a tárgyak a futószalagon végtelenül elértéktelenedtek. A modernitás legnagyobb tragédiája, hogy a gyártósort kezelő emberiség maga is a futószalagra került: az emberi anyag sorozatgyártását a huszadik században a tömegmédia orgánumai, elsősorban a nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió végezték, a huszonegyedik században ezt a funkciót egyre inkább a Facebook gyártósorai veszik át.
A tömegtájékoztatás és tömegszórakoztatás által gyártott tömegembernek sem az identitása, sem az ízlése, sem az erkölcse, sem a véleménye nem a sajátja többé: sorozatgyártják számára. Míg a huszadik század futószalagjai a hideg eszmék éber mámorában élő, igazhitű embert gyártották le ágyútöltelék gyanánt, addig a huszonegyedik század gyártósorairól kényelmes langymelegben tengődő, félájult, hitetlen és enervált fogyasztók tömege gördül le. A huszadik századból újrahasznosított, forró vízben oldódó, instant eszmék korában az emberiség előtt többé nem lebeg vezérlő gondolat. Világeszmének még leginkább a liberalizmus tűnik – ennek azonban többé már semmi köze sem az emberi jogokhoz, amelyek helyén többletjogokat követelő veszett szekták hisztérikus érdekérvényesítése áll, sem a népszuverenitáshoz, amiből a huszonegyedik századra nem marad több, mint jog a tömegnek az egyszerű és jól átélhető válaszokhoz.
Nyilvánvaló, hogy a Facebook elszemélytelenít és eltömegesít: a véleménybuborékod, a virtuális félléted, a mantráid, a szelfijeid, az élethazugságaid fokozatosan felszámolják az egy embert benned. Állatként terelnek a vágóhídra, ahol először Kasza Tibik ragadják el a személyiségedet, és Szabó Péterek szántják fel a lelkiismeretedet, aztán jönnek a cégek: reklámokkal mérgeznek, elégedetlenné tesznek, fogyasztásba hajszolnak – végül eljön érted a századrészére felváltott Winston Churchill. De hisz ez egy zenebohóc! Egy mondaton belül képes önmagának és a valóságnak úgy ellentmondani, hogy valamennyi állítása helytálló – ő Donald Trump. Már gyártja is a frusztrációdra a jól beazonosítható és könnyen gyűlölhető ellenséget: zsidók, férgek, férfiak, csúszómászók, gazdagok, patkányok, prolik, prostik, leprások, drogosok, migránsok, buzik, fogyatékosok, cigányok, veszett kutyák, gazemberek. Ők felelnek mindenért.
Meddig folyhat még ez az infláció? Meddig aprózódhat a világszellem? Lehet, hogy még csak a folyamat elején járunk? Mikor jön el a szellemi fordulat, amely visszahozza az ideákat a világba? Senki nem hitte, hogy a világvége ilyen unalmas lesz. Életed utolsó tizenöt percében aztán majd észreveszed, hogy mindvégig egy haláltáborban voltál – már nincs neved, csak számod, darab húsként dolgoznak fel, elpusztítják az egész világodat, míg te önként a krematóriumba vonulsz.
