Lebomló zacskó? Átverés!

Aki felejtett már a tűző napon egy lebomlónak hirdetett nejlonzacskót, az gyorsítva megnézhette, hogyan tűnik el egy korábban „elpusztíthatatlannak” hitt anyag.

Apró darabokra hullik a fény hatására egy bizonyos nejlonszatyor, amelyet főként nagy áruházláncok biológiailag lebomló, környezettudatos zacskóként hirdetnek.

Az igazság sajnos az, hogy ezek a zacskók több kárt okoznak a környezetnek, mint hagyományos társaik. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint a kérdéses zacskók ugyanolyan polimerláncokból épülnek fel mint más műanyagok, csak ehhez olyan káros adalékanyagokat adnak, amelyek hatására fénnyel való érintkezéskor darabokra esnek, széttöredeznek, ám valójában ugyanúgy nem bomlanak le.

A Humusz Szövetség vezetője egyszerű „szemfényvesztésnek” nevezte a terméket, amely ellen – mint fogalmazott – az újrahasznosító ipar is tiltakozik, hiszen szennyezi a tiszta műanyagot. Graczka Sylvia elmondta, erős gazdasági érdek, bizonyos esetekben díjmegkerülés eszköze volt, amelyre komplett iparág épült úgy, hogy az „egyszerű, laikus fogyasztókat lényegében becsapják”.

Kifejtette: egy hagyományos szatyor teljes szétaprózódási ideje 300-400 év, bár erre vonatkozóan nincs gyakorlati tapasztalat, de biztos, hogy az unokáink is látni fogják. A műanyag zacskókból képződő hulladék kezelésének egy új, ám annál kétségesebb módszere a biológiai bontás. Szándékosan keverik az emberek fejében a kétféle „lebomló” zacskót. A kukoricakeményítőből, vagy pl. tejsavból erjesztéssel előállított polilaktid (PLA) természetes polimer, amely a komposztálás során elbomlik.

Ezzel szemben létezik az  úgynevezett „oxo-biodegradációs úton lebomló” műanyag, amely a piac nagy részét kiteszi, lebomlónak titulálják, ám igen távol áll a természetestől. Mint azt egy korábbi cikkében írta a szekértő a környezetbarát minősítést megkapta, ennek ellenére a bomlása nem természetes, mert bomlást megindító anyagot tartalmaz, tehát nem a komposztálásra jellemző mikrobiológiai folyamatok okozzák a szétesést. Ezek az anyagok csak nagyon tökéletes ipari komposztálási körülmények között tudnak elaprózódni – és nem lebomlani (!) –, egy szemétlerakón vagy egy kerti komposztálóban nincsenek meg ennek a feltételei. Másik probléma, hogy az így előállított polietilén zacskók ugyanúgy felemésztik a természetes erőforrásokat. Tegyük hozzá, hogy a keményítőből készült műanyagnál is hosszú távon problémát jelent a föld túlzott használata, az erdőpusztítás, az erózió, sőt, a génmanipuláció kérdése is előkerül.

A festék, színezék, tinta stb. minimális mennyiségű (<0,01 tömegszázalék) nehézfémet tartalmazhat, továbbá az anyag nem tartalmazhat nagyon mérgező, rákkeltő, mutációt okozó, a fogamzó- vagy nemzőképességre ártalmas összetevőt. Mégis, mostanában több olyan hír is napvilágot látott, amely szerint magas a nehézfémtartalma ezeknek a „bioműanyagoknak”. A hab a tortán, hogy ezek a káros anyagok éppen a mesterséges bontás beindítása miatt szükségesek.

Mégis, miért ez a hisztéria a zöld zacskók terén? Mert a termékdíj törvény kimondja, hogy amennyiben 25%-a az összes forgalmazott nejlon zacskónak környezetbarát védjeggyel van ellátva, és kellő mennyiségű újrahasznosításról tud számot adni a gyártó, lényegében mentesül a termékdíj terhe alól.