Élve a blogírás adta kötetlenség lehetőségével, a komolyabb témák után most saját családi házunk leendő sorsát mesélem el. Már több bejegyzésben is foglalkoztam a témával, hiszen a tervezés során voltak olyan pillanatok, amik látszatra nem különböztek a mostanitól, azaz meg voltunk győződve róla, hogy megláttuk az út végét, és ilyenkor nem bírtam megállni, hogy beszámoljak a fejleményekről. Legutóbb ott hagytam abba, hogy kis pénz, kis ház, de ha már, akkor legalább torony legyen, és egy homlokzatról leengedhető – ebben az állapotában nyáron egyúttal terasztetőként funkcionáló – „téli fallal” nyugtatgattam magamat, hogy mégis legyen itthon valami kuriózum ennyi építész iskola elvégzése után. Igen ám, de a ráció oltárán elvérzett a torony is, mikor kiszámoltuk, hogy amekkora alapterületet vesz igénybe egy újabb szintre vezető lépcső, akkora helyen el is férne a dolgozószobácska, amire szükségem lenne. Emiatt aztán maradt ez a funkció is a leendő tetőtér szintjén, és igen jó helyet találtunk neki a hálószoba bővületeként.
De hogy azok is értsék, akik esetleg nem olvasták az eddigieket: a bővítés eredendő indoka lassan nyolc hónapos kisfiunk, aki miatt egyszobás lakásunk nem lesz elég a későbbiekben. Bár családi házban lakunk, de ebben a 67 négyzetméteres házban két egyforma kis lakás van, a másikban édesanyám lakik. A ház léte viszont jó lehetőség a bővítésre, olcsósága miatt pedig a meglévő padlás beépítése mellett döntöttünk. Itt, mint némi gondolkodás után kiderült, éppen elég a hely egy gyerekszoba és egy hálószoba számára, sőt még egy kis fürdő is kialakítható, így nem maradt más kérdés, minthogy hova tegyük a lépcsőt. A házban nem volt neki elég hely, ha viszont kívülre tesszük, akkor ki kellett találni, hogy nézzen ki. Ráadásul racionális feleségem ragaszkodott egy tárolóhelyiséghez, én meg szerettem volna dolgozót, így végül komoly kihívással néztünk szembe.
Én sarkalatos kérdést csináltam magamnak az épületből, ami amellett, hogy választ ad aktuális problémáinkra, szép is kell legyen. A pénztárcánk pedig sarkalatos kérdést csinált abból, hogy ez az egész a lehető legkisebb legyen. Feleségem kérlelhetetlen zsűriként vetette el világmegváltó ötleteimet. Nem könnyítette a dolgomat az sem, hogy előbb Makovecz mester organikus építésziskoláját végeztem el, utóbb pedig Bécsben kötöttem ki az egyetemen, ahol teljesen más szemléletet tanítottak. Tehát a feladat nekem – a kis méretek ellenére – különös jelentőséggel bírt, úgy tekintettem rá, mint ami jövőbeni építész hozzáállásom előfutára is lesz egyben. Tudom, így kívülről hülyén hangzik a dolog, de hát hiába lettem újságíró, attól még igazi szerelmem az építészet maradt, és nem tettem le róla, hogy egyszer még gyakorolhassam ezt a szép szakmát. Szóval ennyit a felvezetésről.
Volt mindenféle variáció, ahol az újonnan épített rész alapterülete az óriási 20 négyzetmétertől 8 négyzetméterig terjedt, attól függően, hogy ide még egy fürdőt meg műhelyt is akartunk-e tenni vagy sem. Mikor meguntuk a sok variációt, amikkel érdemben nem léptünk előbbre, úgy döntöttünk, pontról pontra eldöntjük és leírjuk, hogy mi lesz, és ahhoz fogunk ragaszkodni. Ezzel a módszerrel aztán szép lassan összeállt a koncepció. Az új lépcsőteret egy méterre elhúztuk a háztól, hogy az itt kialakított közlekedőnek köszönhetően később legyen lehetőség a nappali szoba szülői hálóként való éjszakai hasznosítására anélkül, hogy a most még csak tervbe vett tesójával kisfiunk rajtunk keresztül jusson fel a tetőtéri szobákba. Magyarán, ha jön még egy vagy két gyerek, és kiszorulunk a hálónkból, valahol meg tudjuk magunkat húzni éjszakára további bővítés nélkül. Ez az egyméteres sáv aztán felértékelődött, mikor rájöttünk, hogy a hálószoba bővületeként ide el lehet helyezni a dolgozót. (Ha három gyerek lesz, a két egynemű kapja majd ezt a nagyobb szobát odafent.) A tárolót betettük a lépcső alá, és készen is voltunk. (A később kiszerkesztett alapterület 7(!) négyzetméter, igaz, két szinten, de összesen négy funkcióval: előtér, lépcső, tároló, dolgozó.)
Eddig meg is voltunk, innen már csak az én agybajom volt hátra, hogy akkor milyen legyen. Az egész tervezést végigkísérte egy alapgondolat, hogy én a dolgozóból a hegy felé szeretnék fordulni, de ez az irány 20 fokos szöget zárt be a házunkkal, amit a kényszerű helytakarékosság miatt lépcsőházhoz tett dolgozóval sehogy nem tudtam feloldani. Azt hiszem, komoly áttörést jelent az életemben, hogy végül elengedtem a témát, ami a valóságban sehogy sem adta magát. (A legegyszerűbb megoldás végül az lett, hogy a dolgozó elé kis erkélyt tettem, amire kilépve aztán arra forgolódik az ember, amerre akar.) Végül a külső megformálásában is az egyszerűség mellett maradtam. A végeredmény olyan egyszerű, hogy igazán rájöhettünk volna mondjuk az első héten, de most nem beletörődést érzünk, ha ránézünk, hanem örömet okoz. A tervet előzetes egyeztetésre már elvittem az építési hatósághoz, ahol nem találtak semmi kivetnivalót. Holnap állok neki az engedélyezési tervek elkészítésének, költségeket is számoltam, amik a kicsi méretek miatt igen kedvezően alakultak, úgyhogy nagy itthon az izgalom, hiszen nemsokára tényleg családiház-tulajdonosok leszünk.
