„A következő generációról szól” – beszélgetés a felcsúti stadion tervezőjével

Ha már ennyit beszélnek róla, gondoltam, legegyszerűbb az alkotót megkérdezni, miért ilyen a stadion.

A hazai sajtó felkapta a felcsúti stadion ügyét, még azt sem várták meg, hogy elkészüljön a létesítmény. Azt mindenki elismeri, hogy jól fog kinézni, de azt kifogásolják, hogy minek 3500 fő befogadására alkalmas stadion egy 1800 fős településre. Túlzó ez az épület Felcsút számára?

Az egy dolog, hogy a Puskás-akadémia Felcsúton van, de az itteni utánpótlás-nevelő intézmény nem kizárólag a település fiataljait tanítja focizni. A lehetőség persze minden tehetség előtt nyitva áll. Az akadémia Puskás Ferenc szellemiségét őrzi, és a következő generáció nevelését felvállalva nemzetközi léptékben gondolkozik, így az új stadiont is az UEFA-igényekhez igazítottuk. Egyedül éppen a nézőszámot tekintve kérünk felmentést, hogy ne legyen a létesítmény léptéke túlzó a kis lélekszámú településhez képest. A stadion az UEFA III. kategóriájának felel meg, ami azt jelenti, hogy tudásban nem, csak befogadóképességben marad el a IV. kategóriába sorolt, most épülő debreceni és ferencvárosi stadionoktól.

És tervezőként túlzónak tartod oda a stadiont?

Ha arra vagy kíváncsi, hogy szerintem lehetett volna-e egy 3500 fő befogadására alkalmas stadiont a környezethez jobban alkalmazkodva elhelyezni a megadott helyszínen, akkor a válaszom az, hogy valószínűleg nem. A pálya síkját nyolc méterrel a kapcsolódó terepszint alá vittük, és a tető íve vizuálisan tovább fogja csökkenteni kívülről a magasság érzetét. Aki most jár kint, még csak a vasbeton szerkezet rideg monumentalitásával találkozik. A fa szerkezetű tető sokat fog finomítani ezen, várjuk meg, amíg az erdő fái „kirügyeznek”.

Egyébként felmerült, hogy a létesítmény valamivel messzebb kerüljön a falutól, de sok szempont szólt ellene. Itt, az akadémián egyben minden megtalálható, ami az utánpótlás-neveléshez szükséges.

Nekem is tetszik az épület, a kis aréna igazi ékszerdoboz lesz. Tetszik az is, hogy a Makovecz Imre által gyakran használt ágasfából még futballstadiont is lehet tervezni. Ez igazi kuriózum. De akkor ez most a te terved, vagy az övé?

Te is Makovecz-tanítvány vagy, így tudod, hogy ebben a minőségben lehetetlen úgy alkotást létrehozni, hogy az ne fonódjon össze a nevével. De ez így is van rendjén, az ő jelentősége építészeti alkotóként megkerülhetetlen. Ezt a stadiont elejétől végig én terveztem, a koncepciót a Mester figyelemmel kísérte, amíg tudta. Ettől függetlenül, jól mondod, az építészeti eszköz az övé, csak új kontextusban használtam. Fiatal tervezőként egyébként sosem juthattam volna ilyen jelentőségű megbízáshoz, ha ő nem ilyen nagylelkű. Ez a gesztus egybevág az akadémia szellemiségével is, ahol minden a következő generációról szól. Nagyon hálás vagyok neki.

Más ez az épület, mintha ő rajzolta volna?

Makovecz Imre valóban rajzolta a terveit, ceruzával, papíron, ahogy a tervezés során az első lépést tenni kell. A további lépéseket azonban a fiatalokra bízta. Ennél a munkánál az első rajz is az enyém, de valószínű, hogy koncepcionálisan nagyon hasonlóan oldotta volna meg. Én nem használtam a Mester munkáira jellemző komplex szimbólumokat, arra törekedtem, hogy csak olyasmi legyen az építményben, ami szerkezetileg vagy funkcionálisan megkérdőjelezhetetlen, ami nélkül tulajdonképpen összedőlne a ház. Ő valószínűleg nem állt volna meg itt.

Miért választottad az ágasfákat?

Makovecz szerint az építészet egyik legfontosabb feladata, hogy összekösse az eget a földdel. Azon volt, hogy az ember életét szakrális keretek közé helyezze. Ezek az ő gondolatai, amiket én feltétel nélkül tisztelek, és azonosulok vele. Igazából egy gyerekkori élményemre vezethető vissza a fák szeretete, amikor karácsony után mi, kicsik összegyűjtöttük a kidobott fenyőfákat, alulról felgallyaztuk őket és felállítottuk a játszótéri homokozóban. Mi akkor ezt úgy éltük meg, hogy erdőt hoztunk létre, egy aprócska világot teremtettünk, majd a fák alá másztunk és úgy néztünk felfelé. Egyszerre éltük át azt, hogy milyen kicsik és milyen nagyok vagyunk.

Nemrég írtam róla, hogy Makovecz mester építészeti örökségének igazi megértésével még mi, építészek is adósok vagyunk. Szakmai fórumokat kellene szervezni, ahol vitatkozunk róla, ki mit értett meg belőle, már ez is előrevinné a dolgot. Egyetértesz ezzel?

Igen, mindenképpen. Nemcsak építészeti, szellemi örökségről is szó van, ráadásul olyanról, amit nehéz befogadni, nehéz közérthetően megfogalmazni.

Maradsz az elkezdett pályán? A szerves építészeté a jövő?

A szerves építészetet sokszor jogos kritikák érik, esetleges stiláris ellenérzésektől függetlenül is. A funkció és a szerkezet logikája mindig összhangban kell legyen az üzenettel, amit az épület képvisel. Ha ezt el tudjuk érni, akkor ez a fajta építészeti hozzáállás olyan értékes alkotásokat hozhat létre, amelyek hitem szerint képesek többet adni, mint egy tisztán funkcionalista megközelítés.

Jelezted a beszélgetés elején, hogy nem sok időd van. Sokat kell kijárni az építkezésre?

Azzal még önmagában nem lenne semmi probléma. A tervezés és a kivitelezés folyamata összecsúszott, emiatt egyszerre történik minden. Sokat egyeztetünk a helyszínen is a kivitelezőkkel, folyamatosan tervekkel kísérem az építést. De győzni kell a munkát, ez egy nagy lehetőség, nagy megtiszteltetés, amiért nagyon hálás vagyok Makovecz Imrének és a megbízóimnak is. Igyekszem megszolgálni ezt a bizalmat.

Köszönöm a lehetőséget.