Mennyit érnek az Új Nemzeti Galéria tervei?

Tényleg nagy durranás építészetileg, vagy tudnánk ennél jobbat is?

Tavaly be kellett érnünk a Magyar Zene Háza, az Új Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a FotóMúzeum Budapest győztes terveivel. Az új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum elhelyezésére alkalmas épületre – amit a Petőfi Csarnok helyén akarnak felhúzni – egészen mostanáig várni kellett. Erre ugyanis tavaly újabb pályázatot írtak ki, amire több építészirodát is meghívtak, egy-két magyar mellett nemzetközileg ismert nagyobb neveket is.

Hogy kiket hívtak meg pontosan, nem lehet tudni, de a nemzetközi építész mezőny legnagyobb, leginkább közismert ágyúi – a teljesség igénye nélkül például Herzog & DeMeuron, az MVRDV, Jean Nouvel, Zaha Hadid, Peter Zumthor vagy akár Tadao Ando – nem szerepeltek a pályázat résztvevői között.

Ettől függetlenül nem lehet azt mondani, hogy a pályázat nemzetközi szempontból érdektelenségbe fulladt volna. Az érvényes pályázatot beadók között olyan nevek vannak, mint a David Chipperfield Architects, a Mecanoo, a Nieto Sobejano Arquitectos, a SANAA, vagy a Snøhetta. Közülük rangban talán leginkább a SANAA emelkedik ki (a betűszó a Sejima and Nishizawa and Associates rövidítése), hiszen Pritzker-díjas irodáról van szó, azaz akkora névnek számítanak, mint az első felsorolás volt.

Tudom, hogy a hazai közönség számára ezek a nevek nem igazán ismertek, bármennyire is meghatározóak a világ építészetében. Hogy egy kicsit közelebb hozzam őket, a nevekre kattintva egy-egy meghatározó munkájukat láthatják. A kortárs építészet kiemelkedő nagyjaiban közös az, hogy minden munkájuk eredeti, a többi művükhöz a legtöbb esetben egyáltalán nem hasonlít az új. Ezek az alkotások – kortárs megformálásuk miatt bármily meglepő lehet – az építészeti és kulturális hagyományokból, illetve a környezetükből merítik az ihletet, és a szó valódi értelmében egyedi, megismételhetetlen, művészi teljesítményekről van szó. Ezek a munkák ismerik ugyan az építészettörténet alkalmazott szerkezeteit, eszközeit, de legfeljebb szellemi célzattal használják őket, soha nem egy az egyben átvételként, ismétlésként.

Ilyen teljesítménnyel ezek a neves építészek, alkotói csoportok idővel elérik azt, hogy egy-egy új munkájukat izgatottan várja a szakmai és szélesebb közönség. Hiszen korábban többször bizonyították, hogy minden esetben képesek újat alkotni – ez pedig a hozzáértők és az érdeklődők számára hasonló szellemi izgalmat okoz, mint például egy-egy elismert szépirodalmi szerző újabb kötete az olvasói törzsközönség számára.

Na de innen nézve milyen eredménnyel zárult az Új Nemzeti Galériára kiírt pályázat? Hogy fog kinézni a Szépművészeti gyűjteményét kiegészítő tárlatnak otthont adó épület a PeCsa helyén? Győztes nem is egy, hanem rögtön kettő született, közülük az egyik éppen a SANAA (japán) munkája, a másik pedig a Snøhetta (norvég) alkotása. A két nemzet hagyományos nemzeti építészetéről előre tudható, hogy a japánok a mai napig utánozhatatlan bajnokai a belső és kinti terek közötti átmenetek megformálásában, a norvégok pedig jó skandináv népként a pragmatikus, letisztult megoldásokat részesítik előnyben.

A SANAA munkája a nemzeti sajátosságokat nézve nem okoz csalódást: az egész épületegyüttes nem más, mint a fent nevezett átmenetnek sajátos megfogalmazása. Mindenhol lebegő tetők, alattuk, felettük, mellettük teraszokkal, amelyek a bent és a kint közti átmenetet hivatottak megjeleníteni. Ebből a szempontból tehát pipa: a mű made in Japan, semmi kétség. Hogy ez a megoldás – ami tömegét tekintve láthatóan felvállaltan esetlegesnek tűnik – mennyire illik a Ligetbe, már jó kérdés.

Annyiban például biztosan, hogy nem akar épületszerű lenni, ami kézenfekvő megoldásnak tűnik ebben a környezetben. A Városliget egyszerre a város és a természet része – sajátos átmenet, amit a SANAA terve jól leképez. Kicsit arra is emlékeztet, mintha rengeteg szellős ligeti pavilont felkapott volna a szél, majd egyetlen sűrű kupacba letette volna – minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább tetszik..

A Snøhetta terve – a pályázatról szóló hírek kommentjei alapján – úgy tűnik, valamivel jobban tetszik a magyar közönségnek. Nálunk világszinten kiemelkedően népszerű egy másik skandináv ország bútoráruháza, úgy tűnik, lehet valami abban, hogy valamikor a messzi északon élhettek elődeink. Egy szó, mint száz, ez a terv önmagában nézve frankó. Ez sem akar kifejezetten épület lenni, ferde tetejére felengedi például a közönséget, így szintén sajátos választ ad arra, hogyan lehet elmosni az épület és környezete közötti határokat.

Mindezt azonban jóval sarkosabban, vonalzóval húzott, erőteljes geometriai felületekkel teszi, ettől karakteresebb, talán konkrétabb is a jelenléte, mint a SANAA tervéé. Ha az eredetiséget nézzük, lelkesedésünk azonban kicsit lejjebb lohad, az építésziroda ugyanis saját országába, Oslóba tervezett már hasonló, ferde tetőkből építkező, ráadásul szintén kulturális funkciójú építményt. Még ha a részletek mások is, ez erősen csökkenti a bemutatott mű értékét, hiszen, ahogy fentebb szóltunk róla, az igazán nagyok egyes munkái nem hasonlítanak a többire.

Ismert lett tehát előttünk az oly sok vitát generáló Liget Budapest Projekt összes leendő épülete. Bár valószínűleg egyik épület sincs akkora durranás, hogy komoly turistatömegek induljanak meg miattuk (pedig ez a Liget Budapest egyik célja), annyira vannak színvonalasak, hogy ne kelljen szégyenkezni amiatt, hogy felépítjük őket a Ligetben. Egyetlen nyitva hagyott kérdésként látszólag már csak az áll előttünk, hogy a két nemzetközi sztár közül melyik lesz a befutó, hiszen holtversenyben végeztek az élen. Ha a SANAA, akkor két japán iroda terve is megvalósulhat a ligetben (a Magyar Zene Háza légies, gombára emlékeztető épületét is egy japán építész, SouFujimoto tervezte).

Ismerve a magyar valóságot, az építészet és a közélet viszonyát, erre azért ne vegyenek mégse mérget. Könnyen lehet ugyanis, hogy hiába háborogtunk a Liget Budapest miatt, és hiába gondoltuk végig lassan, hogy talán nem is akkora tragédia, ha a beruházás megvalósul, hiszen legalább a komplett Városliget megújul. Hiába zajlott le Magyarországon 100 év óta először végre nemzetközi építészpályázat, és hiába tiltakoztak civilek, hiába tiltakozott a szakma, felesleges irányba tettek erőfeszítéseket. A Liget Budapest ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul.