Tessék megmaradni a kaptafánál, ahogy az egyszeri suszternek is megmondták. Higgyék el, nekem is roppant kellemetlen ez a helyzet, hogy erről kell beszélnem. Én nagyon tisztelem a művészetet, így a költészetet is, és igen, olvastam már L. Simont meg Szőcsöt.
De hadd mondjam el, nekem szakmunkás végzettségem van, ezért Besenyő Pista bácsiként azt képzelem, hogy értek ehhez-ahhoz. Meg van egy építész főiskolai oklevelem, amit az Ybl-ön szereztem, itt tartom a polcomon. A diploma után Makovecz Imrénél tanultam az építészetet, további éveket pedig Ybl-díjas mestereknél, ezekre nagyon büszke vagyok. Aztán Bécsben lettem okleveles építész. A hittanári diplomámra engedelmükkel csak azért hivatkozom, hogy tessenek látni, nem vagyok szakbarbár.
Nem gondolom, hogy a harangozó én vagyok, és én vagyok az ablakok, vagy valami hasonló betegség kínozna. Csak a fenti iskolákra, százszám írt szakmai kritikáimra, esetleg Ybl-ről írt könyvemre hivatkozva, a legnagyobb tisztelettel hadd hívjam fel erre az egyre a figyelmet: NE építészeti kérdésekkel foglalkozzanak!
Én a messzi Bécsben azt láttam, hogy bizony működnek a szakmai szervezetek. Az egyik érdeket képvisel, a másik alkot. A fontos folyamatokban leosztott szerepük van. Ha valamit el kell dönteni, körbeülnek egy asztalt, vetítenek, vitatkoznak, végül dűlőre jutnak. Ez még nálunk is így van, de ott, ha építészetről van szó, építészek ülnek az asztal körül, nem költők meg jogászok. Tetszenek ezt érteni?
