Pozsár lesz az új Makovecz?

Bár Pozsár Péter még nagyon fiatal, eddig sok a hasonlóság a két építész pályája között.

Rögtön azzal kezdeném, hogy az internetes újságírásra jellemző, kategorikus címben feltett kérdésre jelen írás biztosan nem fog választ adni, hiszen ilyen felvetésre legfeljebb több évtized távlatából tudhatnánk bármi bizonyosat mondani. Mindössze pár szembeötlő hasonlóságra szeretnék rámutatni a két építész között, tisztelegve kiemelkedő teljesítményük előtt. Ahogy a bevezetőben is utaltam rá, jelen összevetésben a két alkotó két szemléletet, építészeti iskolát is képvisel.

A kérdés ugyanis, hogy van-e és lehet-e Makovecz Imrének szellemi utódja, örököse hazánkban, biztosan sokakat érdekel, de a válasz előre borítékolható: olyan utód előbb-utóbb biztosan lesz, aki a több szempontból is kiemelkedő jelentőségű alkotó által letett fonalszálak egyikét-másikát képes lehet felvenni és továbbvinni, olyan azonban valószínűleg nem, aki egy az egyben képes lenne minden tekintetben hasonló utód lenni.

Bár Makovecz munkásságának megítélésében vannak és lesznek is viták (saját korábbi értelmezéseimmel például az organikus iskolában a felém eljutott visszajelzések szerint nem értenek egyet), a következő állításokkal valószínűleg ezen vita minden résztvevője egyet fog érteni. Makovecz iskolateremtő alkotó volt, aki a korát leginkább érdeklő kérdésekre képes volt társadalomformáló erejű építészeti válaszokat adni. A fát sokszor meghatározó anyagként használó munkái mögött komoly szellemi mélységek vannak, inspirációit több forrásból merítette, és képes volt ezek szintetizálásával új minőségeket létrehozni. Építőtáborokat szervezett, magas építészeti színvonalú munkáit hazai és nemzetközi elismerések kísérték. Bár Makovecz tevékenysége bőven túlmutat a fentieken, mégis ezen állítások azok, amelyek tekintetében megfigyelhető a párhuzam az 1977-ben született Pozsár Péterrel.

Pozsár szintén iskolateremtő alkotó, pályáját a Millenáris Parkot tervező Újirány Csoportban kezdte, majd a Hello Wood alapító kurátora lett. A Hello Wood mozgalom öt év alatt(!) mára Európa egyik legfontosabb építészeti műhelyévé vált, és bár szervezőik nagyon szerényen a háttérbe húzódnak, ennek a sikernek egyik legfontosabb pillére éppen az a szellemi felkészültség, ami őket jellemzi.

(Pozsár munkásságát innentől a Hello Woodon keresztül tudjuk vizsgálni, mivel a nyilvánosság elé mindig közösségként állnak ki. Huszár András, Muszbek Johanna, Bakos Maxim, Gulyás Erzsébet, és még sokak nevét ki kellene emelni, ha a Hello Wood-ról és szellemiségéről van szó. A Makoveczcel való összehasonlítás itt tehát látszólag sántít, de csak addig, míg el nem fogadjuk azt az állítást, hogy Makovecz kora még a kiemelkedő személyiségek időszaka volt, ezzel szemben az alkotás terén ma már inkább a közösségi fellépés és szerepvállalás, egyfajta háttérbe vonulás vált elfogadottá.)

Folytatva az összehasonlítást: a Hello Wood is képes hiteles építészeti válaszokat adni a jelen legfontosabb társadalmi kérdéseire. Ezeket a válaszokat nem egyedül, hanem sajátos szellemi mentorálásuk mellett neves hazai és nemzetközi építészeket alkotásra ösztönözve, az így létrejött alkotásokon keresztül mondják ki.

A fa építőanyagként való használata inkább érdekességként említhető párhuzam – nemcsak Makovecz, de a Hello Wood is előszeretettel használja ezt az anyagot alkotói üzenetük tolmácsolására. Makovecz meghatározó szellemi forrása volt Rudolf Steiner, építészeti alkotásainak ihletője azonban nem csak az antropozófia, hanem a magyar népi építészet, általában a magyar népi kultúra, más hagyományos kultúrák, az organikus építészet korábbi nemzetközi képviselői, illetve saját építészeti kísérletei voltak. Pozsárék tevékenységét szintén napjaink építészetének meghatározó szellemi irányzatai, a fentiekhez képest talán kevésbé hangzatos, de a jövőnket tekintve valószínűleg nem kisebb jelentőségű ökologikus, lokális, szociális és közösségi szemlélet és gondolkodás határozza meg.

Tevékenységük bevallottan társadalomformáló szándékú, hasonlóan Makovecz és a Kós Károly Egyesülés tevékenységéhez. Mindkét kör meggyőződéssel hisz abban, hogy építészeti beavatkozásokkal lehet pozitív társadalmi változásokat elindítani. A két hozzáállás között viszont meghatározó különbséget lehet érezni, a mögöttes gondolkodást tekintve. Ezt legegyszerűbben talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy míg Makoveczék munkásságában eredendően meghatározóbb jelentősége van a szakralitásnak, Pozsárék pragmatikusabbak, „egyszerűbb” gondolatmenetekkel dolgoznak.

A két építészeti tevékenység közötti további párhuzam, hogy mindkettő fel tud mutatni hazai és nemzetközi elismeréseket. Makovecz elképesztő eredményeit nem szeretném most mind felsorolni, az összehasonlításhoz azonban alap lehet, hogy 34 évesen kapott Ybl-díjat, ami akkor kiemelkedő színvonalú alkotásokért volt adományozható, első jelentősebb nemzetközi elismerését pedig 37 évesen szerezte a sárospataki művelődési házzal.

A most 38 éves Pozsárt kurátorként soraiban tudó Hello Wood a Velencei-tó melletti Bence-hegyi kilátóra kiírt országos építészeti pályázaton éppen idén első helyezést ért el (az első hírekben még Pozsár neve szerepelt alkotóként, érdemes rácsodálkozni az organikus formanyelvű, gyönyörű munkára), építészeti és oktatási tevékenységüket pedig a világhírű Architizer építészeti magazin és a Wall Street Journal közös szakmai megmérettetésén, az A+ Awardon tavaly fődíjjal ismerték el. (Az Ybl-díj ma már életműre adható, személyes elismerés, amit Pozsár Péter munkássága a fentiek fényében mára kifejezetten indokolna. Remélem, ezen jó szándékú felvetésemért nem fog rám neheztelni.)

A nyilvánvalóan érzékeny kérdéseket is érintő összehasonlítással mindössze szerettem volna szélesebb körben felhívni a figyelmet arra, hogy van napjainkban is olyan kiemelkedő jelentőségű, tiszteletre méltó tudással és felkészültséggel, egyúttal alkotóerővel bíró magyar építész (és építészcsoport), akinek mondanivalójára a későbbiekben érdemes lesz odafigyelni.