Volt egyszer egy sajtótájékoztató, ahol sok minden elhangzott a migránsokról, meg a menekültekről, meg sok egyéb dologról. Az augusztus végi napon nemcsak az derült ki, hogy három kerítés is lesz a határon, de az is, hogy a Városligetbe tervezett múzeumokért kárpótlásul közparkot akarnak csinálni a Nyugati pályaudvar mögötti üres területből. A jobbító szándék tiszteletre méltó, csak azt nem lehet érteni, hogy miért nem hagyják meg a meglévő közparkot közparknak, és építkeznek inkább az üres területre.
A Lázár János szájából elhangzott ötletet állítólag személyesen Orbán Viktor támogatja – nyilván érzi, hogy a Liget-projekt még mindig necces – úgy tűnik tehát, hogy a nagy harcos hírében álló kormányfő nem ijedt meg Erick van Egeraat holland sztárépítésztől, aki nemrég figyelmeztetett rá, hogy „zöldfelületet a legnehezebb építeni”.
A nemzetközi szinten elismert és foglalkoztatott építész nyilván próbált már saját kezűleg felépíteni egy-két nagyobb fát, és nem sikerült neki. Közben meg akkora házakat csak felhúztak a keze nyomán, mint a Dózsa György úti ING székház, vagy az Utrechti és a Lipcsei Egyetem. A Rotterdamban, Londonban, Moszkvában és Prágában irodát működtető Egeraat (Budapesten is volt neki, de tönkrement) joggal gondolhatja tehát, hogy házakat könnyebb létrehozni, mint megvárni, míg egy-egy frissen ültetett fa megnő.
Erre a felismerésre alapozott híres fenti mondatát éppen a Városligettel kapcsolatban fogalmazta meg, és azt kívánta vele jelezni, hogy nehezen érthető, miért akar valaki meglévő közparkba építkezni, mikor rengeteg üres terület jöhetne szóba akár Budapest Belvárosában is – már ha feltétlenül múzeumokat akarunk építeni a Nagy Népvándorlás közepette. Egeraat javasolt is egy helyszínt rögvest, szerinte a Városháza mellett éppen jól is nézne ki mondjuk a Magyar Nemzeti Galéria.
Na de éppen egész Európát feje tetejére állító miniszterelnökünket nem abból a fából faragták, mint a puhány építészeket. Majd ő nekiveselkedik, és épít olyan fákat a Nyugati mögé, hogy még. Persze az is lehet, hogy az ilyen irányú „tervek leporolására” utasítást adó miniszterelnök egyszerűen nem találkozott még ezzel a „zöldfelületet a legnehezebb építeni” – mondattal, egyszerűen csak jót akart a közvélemény előtt megbicsaklani látszó, hajdan vehemensen indult Liget Budapest projekt érdekében. Ha új közparkot hozunk létre a Nyugati mögött – gondolta furfangosan – akkor népszerűek is leszünk, meg azt is lehet mondani, hogy ha sérült is ugyan a Városliget a nagy építkezéstől, hát itten vannak helyette az új fák, kérem szépen.
A nagy taktikus és stratéga hírében álló kormányfő azonban nem számolt egy újabb váratlan ellenféllel, a hazai tájépítészek Cicerójával, a bülbülszavú Bardóczi Sándorral. Bardóczi – aki közismert széleskörű szakmai felkészültségéről és közösségteremtő erejéről, híres tollforgató hírében áll, és van akkora tájépítész, hogy csukott szemmel felmászik bármely fafajtára – ugyanis egészen merészet húzott: térképet készített.
Térképet, amelyen bejelölte, hogy a kormány egy közpark (a Városliget) helyére akar múzeumokat, és egy üres építési területre (a Nyugati mögé) pedig közparkot. A neves gondolkodó tüstént elkészítette a térkép alternatíváját is, melyen a közpark megmaradt közparknak, az építési területre pedig bejelölte az új múzeumi negyedet.
Könnyen lehet, hogy ez egyszer a kormány saját magát lőtte lábon azzal, hogy megnevezte, hol lenne valójában a helyük a tervezett múzeumoknak. De az is benne van a pakliban, hogy nem véletlenül dobták be az első blikkre is feltűnően kifordított ötletet, várva, hogy kapcsol-e a szakma és a közvélemény. Ha kapcsol, akkor lehet, hogy ez adja meg a kegyelemdöfést az amúgy is sokat kritizált városligeti fejlesztésnek.
