RAK-PARK néven tervezési pályázatot írt ki a budapesti Duna-partok hasznosítására a Fővárosi Önkormányzat. A dolog komoly, ezúttal nem akárkit várnak, és nem következmények nélküli ötletpályázatról van szó, mint mondjuk a milánói pavilon esetében. A részletekre még várnunk kell, de a pályázati kiírásból azért már most is több minden megtudható.A pesti alsó rakpart, a Belgrád rakpart és a Széchenyi tér áttervezésére kiírt pályázaton csak olyan tervezőcsapatok vehetnek részt, amelyek tagjai között legalább egy-egy építész, településmérnök, tájépítész és közlekedésmérnök is van. A győztes csapatok mindent visznek: tervük nemcsak megvalósul, de velük szerződik majd az önkormányzat az engedélyezési tervek elkészítésére is.Úgy tűnik tehát, itt nem lehet majd a nyertes helyett a másodikat kiválasztani, ez nem politikai, hanem kőkemény szakmai játék lesz. A pályázatot már kiírták, november 2-ig lehet jelezni a részvételi szándékot és beadni a pályaműveket. December 1-jén már azt is tudni fogjuk, kik nyertek, és remélhetőleg a köz számára könnyebben befogadható látványterveket is közzéteszik majd. De nézzük kicsit részletesebben, miről van szó, és mi várható.A pályázatnak négy konkrét témája van, ezek mindegyikében győztest kívánnak hirdetni. A legkönnyebben emészthető téma az úszószigeteké, amelyeket a rakpartok elé, közvetlenül a vízre szándékoznak tenni a kiírók. Ezeken a „szigeteken” lehet majd vendéglátóegységeket üzemeltetni, hajókikötőt működtetni, vagy többet alkalmanként összekapcsolva akár rendezvényeket tartani rajtuk. Mivel ezeket a meglévő közlekedés fenntartása mellett is ki lehetne alakítani, erre a hírre valószínűleg még nem sokan kapnák fel a fejüket. Az alábbi kiváló diplomatervhez hasonló elképzelések kétségkívül igényesebb és kreatívabb, de a jelen stéges-kikötős, úszóhajós gyakorlattól lényegileg nem eltérő megoldások lehetnek.Sokkal inkább érdekes az, hogyan lehet például a pesti alsó rakpart forgalmát úgy csillapítani, hogy az autósok ne kapjanak agybajt, és érdemes legyen ott gyalogosként is megjelenni. Márpedig éppen ez a második pályázati téma, a kiírók a Kossuth tér és a Petőfi tér között szeretnék a fentieket megoldani. Az egész szakaszon megújítanák a kapcsolódó köztereket, és nemcsak gyalogos-, de kerékpárossétányt is látni szeretnének. Joggal lehet szkeptikus ezzel kapcsolatban bárki, de ne vegyük félvállról a tervezőket: éppen az ő kreativitásukon fog múlni, hogy feloldják a gordiuszi csomónak tűnő helyzetet. (A feladatnak külön pikantériát ad, hogy a budapesti Duna-parti látkép a világörökség részét képezi, tehát olyan megoldás elvileg itt fel sem merülhet, hogy magát a rakpartot átépítsék. De majd meglátjuk, hogyan értelmezik a pályázók és a kiírók az erre vonatkozó nemzetközi előírásokat.)A Belgrád rakpart az előbbihez hasonló lesz annyiban, hogy a kapcsolódó köztereket megújítják. Ezen a szakaszon azonban súlyának megfelelően megmarad az autósforgalom, csak irányhelyes közúti sávokat kívánnak kialakítani. Régóta esedékes feladatként a vér ciki Nemzetközi Hajóállomás funkcionális és esztétikai újragondolása is ennek a pályázati témának a részét képezi.A negyedik téma talán önmagáért beszél, nem kell sokat magyarázni: a Széchenyi tér bekapcsolása a belvárosi köztérhálózatba (értsd: ne csak életed kockáztatásával tudd megközelíteni) szintén nagyon adja magát. A pályázati kiírás Duna-parti főtérként aposztrofálja a teret, és szeretné megoldani a helyszín gyalogos és kerékpáros megközelíthetőségét is.A fentiek megvalósítása esetén, mivel a Kossuth tér, a Március 15-e tér vagy a régi Fővámház melletti sétány már megújultak, mondhatjuk, hogy a teljes pesti Duna-part élhetővé válik. A 2017–2018-ra tervezett fejlesztést követően gyakorlatilag az Árpád hídtól a Petőfi hídig végigsétálhatunk majd. A rakparti autósforgalom és a Duna gyalogos megközelíthetőségének igénye között rejlő ellentmondás a pesti oldalon tehát szakemberek bevonásával, a pályázatokra vonatkozó európai uniós szabályok betartásával várhatóan feloldódik, ami igazán remek hír.
Vége lesz a káosznak a Duna-parton
A pesti oldalon megszűnik az ellentét a gyalogosok és az autósok között.
2015. 09. 22. 11:50
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!