Az Amerikai Orvosi Szervezet, az AMA szerdai chicagói vezetőségi ülésén úgy foglalt állást, hogy bár egyedül ettől a lépéstől nem várható a járványszerű elhízás visszafordítása, jó néhány intézkedést lehetne foganatosítani az amerikaiak egészségének javítása érdekében, és ezek egyike az üdítőkre kivetett adó.
Az orvosszervezet utalt arra, hogy számos tanulmány igazolta már a kapcsolatot a cukrozott üdítők fogyasztása és az elhízás, valamint olyan kóros állapotok, mint a cukorbetegség kialakulása között. Az AMA szerint az amerikai átlagpolgárok többlet-cukorbevitelének mintegy fele cukrozott üdítők formájában kerül a szervezetbe, azok fogyasztásának csökkentése tehát egyszerű és gyors módja annak, hogy kevesebb üres, sőt ártalmas kalóriát vegyenek magukhoz az emberek.
Az előzményekhez tartozik, hogy Michael Bloomberg, New York polgármestere május végén kezdeményezte, hogy tiltsák be a 16 unciánál, azaz 437 milliliternél nagyobb méretű cukrozott italok árusítását. Javaslata szerint ezeket nem árusíthatnák gyorséttermekben, kávézókban, utcai árusoknál, mozikban és stadionokban.
Muhtar Kent, a Coca-Cola elnök–vezérigazgatója a napokban elutasította, hogy a szénsavas üdítőket, főként az atlantai konzorcium termékeit tekintsék az egyesült államokbeli járványos elhízás okozójának. Egyidejűleg közölte: cége együttműködik a kormányokkal, az üzleti szektorral és a civil társadalommal, hogy minden olyan országban, ahol jelen van, 2015-ig vezessenek be mozgást népszerűsítő programokat.

Szijjártó Péter: nem hagyjuk, hogy a magyarokkal fizettessék meg Ukrajna esztelen támogatásának az árát