Ami csökkenti a halálos szívbetegségek kockázatát

Feleannyi idő alatt érték el az egészséges szintet azok, akik letették a cigarettát.

tt
2013. 11. 24. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy korábbi kutatás szerint az idős dohányosoknál, akik 32 csomagévnél kevesebbet dohányoztak (napi 3,2 doboz elszívása tíz éven keresztül, vagy napi két dobozé tizenhat évig) 15 év alatt csökkent a szívbetegség okozta halálozás kockázata az egész életükben füstmentesen élőkével egy szintre. A mostani kutatás sok résztvevőjénél azonban csaknem feleannyi idő alatt mérséklődött a kívánt szintre a szívbetegségek, a szívroham és az agyvérzés kialakulásának esélye.

Ali Ahmed, az Alabamai Egyetem Birminghami Orvosi Karának tanára, aki a kutatást a tudományos konferencián bemutatta, elmondta: azt fedezték fel, hogy aki 32 csomagévnél kevesebbet dohányzott, annál a leszokás után sokkal gyorsabban csökkenhet a sosem dohányzókéval azonos szintre a szívbaj kockázata. A résztvevők felénél a leszokást követő nyolc év elegendő volt a kockázat normálisra csökkenéséhez – jelentette be. Hozzátette, hogy mindenki számára kedvező az üzenet, hiszen a 32 csomagévnél többet dohányzóknál is 35 százalékkal csökkent a korai halál kockázata a továbbdohányzókhoz képest.

A csomagév a dohányzás erősségét mutató szám, amelyet úgy számítanak ki, hogy a naponta elszívott cigaretták számát megszorozzák a végigdohányzott évek számával.

Az elmúlt években a nemdohányzók védelme érdekében tett intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent a dohányosok száma – mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

 

Tüdőrák, szívinfarktus, agyvérzés, ijesztő külső és belső elváltozások – egyebek között ezeket okozhatja a cigaretta. Akár egymilliárd ember is meghalhat a 21. században dohányzás következtében, ha nem tesznek sürgősen ellene.

 

Még 70 fölött is érdemes abbahagyni a dohányzást, mert négy évvel növeli meg a várható élettartamot, a szívinfarktus kockázata pedig visszaáll a normálisra – derült ki egy szakmai konferencia két tanulmányából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.