Az MNO karácsonyi borajánló trilógiájának második állomásához érkeztünk. Néhány nappal ezelőtt megkülönböztetett figyelemre érdemes fehérborokat mutattunk be, most a vörösek következnek. Rövidesen pedig még néhány édes bort is ajánlunk, hogy megédesítsék az ünnepet.
Ne feledjék, hogy a kiváló borok és a melléjük ajánlott ételek fogyasztására elsősorban az adventi böjt letelte utáni ünnepi étkezésekre gondoltunk.
Alsónána festői lankáin találhatók a Ferenczi birtok szőlői. Az 5,5 hektáros területről mintegy 35 ezer palack bor készül, az 1 palack/tőke mennyiség pedig igen gondos szőlészeti munkát sejtet. A 2011-es Cabernet franc, amelyet a karácsonyi menü egyik fogása mellé ajánlunk, már messziről üzeni is a kóstolóra számára ezt. A gyönyörű, összetett illat mintha egy díva hajkoronájának lebbenése nyomán jutna el hozzánk. Egyszerre nem lehet befogadni, többször bele kell szimatolni, ki kell elemezni. Gyümölcs. De melyik? Több is. Áfonya, szilva, aszalt szilva. Mellette a hordós érlelés fűszerei, a fahéj, a csokoládé, éppen csak csipet vanília. És az illat nem hazudik (a dívákról ugyanez nem mindig mondható el). Az íz is magával ragad, nem a test, ami igazán nyomott hagy, hanem a sokrétűség és a hosszú lecsengés. Az égetett fahordó szinte sok, de mégsem, mert bársonyosan simul bele a borba. Olyan, mint egy úr (hagyjuk a dívát), aki nyakkendővel és tűvel, mandzsettával és gombbal, kendővel a szivarzsebben meg minden aprósággal ékesíti magát. Külön-külön sok, de a harmónia csodát tesz. Ez történik ebben a borban is.
Ételajánló: Fűszeres vörös húsokhoz ajánlhatnánk, de ez nem lenne más, mint puszta sablon. Fahéjas-aszalt szilvás körettel megbolondított szarvas vagy vaddisznó például méltó lehetne hozzá. Extrémebb pályákon is próbálkozóknak fahéjas-csokoládés-csilis mexikói csirkemell. Hadd szóljon!
A Gőzmalmos-dűlőből származó 2006-os kékfrankos dr. Dula Bence, a korábbi egri hegybíró – 2005-től Eger örökös tiszteletbeli hegybírója – egyik legsikeresebb bora. A Nemzetközi Kékfrankos Borversenyen 2008-ban aranyérmet nyert, hetekkel ezelőtt pedig a Wachaui Nemzetközi Kékfrankosverseny legjobb borává választották. Márpedig a sógorok igen büszkék a Blaufränkischre, egyesek szerint osztrák szőlőkből lopakodott egykoron Magyarországra, de Dula úr azonnal megálljt parancsolna ennek az elméletnek. A messzi Ázsiából érkezett, talán délszláv közvetítéssel, lehet, éppen innen vándorolt később Ausztriába.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!