Harmincnyolc év után pénteken szabadult Franciaország egyik legrégebbi elítéltje: Philippe El Shennawy élete kétharmadát töltötte a rácsok mögött.
„Hűha! Na, a valódi élet, maguk, egyből itt van!” – mondta óriási nyugalommal az 59 éves, ősz hajú, frissen borotvált férfi, amikor kilépett a Párizs közeli Fresnes foghazának ajtaján és meglátta a rá váró újságírók hadát. Hozzátette: „Muszáj, hogy ez a rengeteg év valamire szolgáljon.”
Az „örökös elítélnek” is nevezett Philippe El Shennawy a börtönévek alatt elvégezte a történelem szakot, részt vett kiállítások szervezésében. Feltételesen helyezték szabadlábra, két évig elektronikus karperecet kell viselnie és a feleségénél kell laknia, akit a börtönben ismert meg. Mindennap reggel 7 és este 7 óra között hagyhatja el a lakását azért, hogy munkába járjon, hétvégén pedig három órát tölthet az otthonától távol feleségével és Christophe nevű közös fiúkkal, aki egyik úgynevezett bébibeszélőn fogant. A férfinek már állása is van: hétfőtől egy rendezvényszervező cégnél projektvezető.
„Harmincöt éve várom, és igen, készen állok” – mondta néhány perccel férje szabadulása előtt Martine El Shennawy. „Ez még nem teljesen normál élet. Meg kell még találnia (Philippe-nek) a fogódzókat” – tette hozzá.
Philippe El Shennawyt 1977-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték egy két évvel korábban elkövetett rablásért és túszejtésért. A férfi mindig is tagadta, hogy részt vett az akcióban, a börtönből viszont kétszer is szökni próbált. Börtönmúltja nagyon kalandos: húsz évig volt magánzárkában, hat évig pszichiátriai intézetben, 42-szer helyezték át, 34 napig éhségsztrájkolt, és egy alkalommal öngyilkossági kísérletet is elkövetett.
Philippe El Shennawy elmondta, hogy a hosszú börtönbüntetések ellen fog kampányolni. „Semmi értelme, a hosszú büntetés semmire sem jó” – hangsúlyozta.
Franciaország jelenleg legrégebbi elítéltje a 77 éves Maurice Gateau, aki 49 éve ül rendőrgyilkosságért.