Milliók halnak meg a légszennyezés miatt

Mintegy 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte – áll az OECD jelentésében.

VD
2014. 08. 09. 10:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)  tanulmánya szerint a légkörbe jutó szennyező anyagok mintegy 50 százalékáért a közúti közlekedés felelős. Ennek túlnyomó részét, 90 százalékát a dízelüzemű járművek bocsátják ki.

Az újonnan gyártott járművekre vonatkozó szennyezőanyag-kibocsátási előírások jóval szigorúbbak, mint korábban, azonban sokkal több dízelüzemű autót is gyártanak, ami további légszennyezéshez vezet. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az autógyártók által közölt kibocsátási adatokat tesztüzemmódban rögzítették, ami nagyban alatta marad a járművek valós használata során történő kibocsátásának.

Ugyanakkor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svájc kivételével minden OECD-tagország kevesebb adót vet ki a dízelüzemanyagra, mint a benzinre – hívják fel a figyelmet a tanulmányban. Rámutatnak: erre nincs megfelelő környezetvédelmi magyarázat, mivel a dízelüzemű járművek több szén-dioxidot bocsátanak ki literenként, mint a benzinnel működők, továbbá a dízelből több szálló por és nitrogén-dioxid kerül a levegőbe, amik a szervezetbe kerülve többek között tüdőrákot, asztmát, szívproblémákat okozhatnak.

A tanulmány készítői több ajánlást fogalmaznak meg a légszennyezés visszaszorítására a kormányzati szereplők számára. Így például a jogszabályalkotók felhagyhatnának a dízelüzemű autók előnyben részesítésével a benzinnel működőkkel szemben, továbbá szigorúbban szabályozhatnák a tesztkörnyezetnek a valós használathoz való igazodását az autógyártók kibocsátásmérése során.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.