Negyvenmilliós pénzjutalom a jó tanulóknak

A siker garantálására a kiemelkedő diákok tanárainak is nagylelkű jutalom jár.

tt
2014. 09. 13. 21:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2015 és 2021 között futó programban a dél-kínai Enping városának az ország két legjobb felsőoktatási intézményébe, a Csinghua Egyetemre, illetve a Pekingi Egyetemre felvételt nyerő diákjai egymillió jüan (40 millió forint) jutalomban részesülnek – adta hírül a Southern Metropolis című helyi hírlap.

A bejutott tanulók mindegyike megkapja az összeget, amennyiben legalább öt éve a városban regisztrált lakos és legalább a középiskola utolsó két osztályát ott végezte. A diákokon túl azok tanárait is jutalmazzák munkájukért: mindegyikük 600 ezer jüant (24 millió forint) kap, az a tanár pedig, aki a középiskola utolsó évében a diákot oktatta, 1,6 millió jüant (64 millió forint).

A jutalomalap összesen 30 millió jüan (1,2 milliárd forint), vagyis minden évre 5 millió jüan (200 millió forint) osztható ki. Amennyiben egy évben három vagy annál több diák jut be a nagy presztízsű intézményekbe, az alap éves összegét diákonként egymillió jüannal (40 millió forint) emelik, és azt osztják el a bejutottak között – írja a lap.
Az alapot egy helyi születésű, jelenleg Makaón tevékeny üzletember ajánlotta fel annak reményében, hogy a városi oktatás színvonalát a pénzügyi ösztönző emelni fogja, az ugyanis a Southern Metropolis szerint évek óta hanyatlóban van.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.