UNICEF: megoldatlan probléma a gyermekek elleni erőszak

A gyermekek és fiatalok ijesztő mértékben vannak kitéve erőszaknak.

VD
2014. 09. 06. 16:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Anthony Lake, az ENSZ Gyermekalapjának igazgatója csütörtökön kiadott közleményében azt kérte, hogy az emberek vegyék tudomásul a valóságot a statisztikák mögött. A jelentés 190 országban vizsgálta a gyerekek ellen családtagok, szomszédok, barátok és iskolatársak által elkövetett erőszakot. A kijózanító eredmény a következő: az a fajta felfogás, hogy a gyerekekkel szembeni erőszak jogosnak tekinthető, hallgatólagosan elfogadható és ártalmatlan, széles körben elterjedt, mégpedig az egész világon.

A dokumentum szerint tíz felnőttből három úgy véli, hogy a testi fenyítés hozzátartozik a neveléshez. Ez a nézet elsősorban az alacsonyabb végzettségű szülőkre és a nagyon szegény családokon belül jellemző. A következmények azonban egy életen át megmaradnak – figyelmeztetett az UNICEF. A szervezet szerint azok a gyerekek, akik erőszak uralta környezetben nőnek fel, konfliktushelyzetekben később maguk is gyakran alkalmazzák az otthon tanult stratégiát. A verés, ordítás és az erőszak más formái, mint például a bezárás, sok gyermek esetében a mindennapok részét képezi. Közel 60 országból érkeztek olyan adatok, amelyek szerint a gyerekek közel egyötöde az arcára, fejére kemény ütéseket, illetve súlyos verést kap.

A jelentés szerint a szexuális erőszakot a világon nagyjából minden tizedik lány megtapasztalta már életében. Az elkövető a legtöbb esetben a lánygyermek nevelői vagy a barátok közül kerül ki. Miközben a jelenséget gyakran a szegény vagy válság sújtotta országokkal kapcsolatban említik, az iparilag fejlett államokban is elterjedt – mutatott rá az UNICEF. A becslések szerint a világon csaknem minden harmadik 15 és 19 év közötti lány érzelmi, testi vagy szexuális visszaélést szenved el párkapcsolatában. Az ebbe a korcsoportba tartozó lányoknak a fele gondolja azt, hogy a férjnek vagy a társnak bizonyos körülmények között joga van a nőt megverni.

A gyermekek és fiatalok elleni halálos kimenetelű erőszak tekintetében a latin-amerikai és karibi, valamint a nyugat-afrikai országok emelkednek ki. Világszerte mintegy 95 ezer húsz év alatti gyermeket és fiatalt öltek meg 2012-ben, többségüket az elmaradott és a fejlődő államokban.

Jelenleg mintegy 40 országban van érvényben olyan törvény, amely tiltja a nevelésben az erőszak alkalmazását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.