Virágzik az internetes drogkereskedelem

Hiába zárták be a Silk Roadot, egyre többen vásárolnak a világhálón illegális szereket.

MD
2015. 06. 08. 15:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2014-ben a korábbinál sokkal többen vásároltak az interneten keresztül kábítószert a Silk Road 2013-as leállításának dacára – írja a The Guardian. Ahogy a Coindesk.com fogalmaz, a Silk Road nem más, mint egy online feketepiac, ahol tiltott anyagokat lehet adni-venni, esetleg szolgáltatásokat megrendelni bitcoinért (egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz – a szerk.) cserébe – tulajdonképpen ez a drog eBay-e. A több mint százezer felhasználót számláló szolgáltatást az FBI 2013 októberében állította le, alapítóját, Ross Ulbrichtet pedig idén májusban ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre.

Viszont hiába hinnénk, hogy ennek hatására csökkent a neten vásárolt kábítószer aránya, az egész világra kiterjedő, több mint százezer ember válaszain alapuló felmérés, a Global Drog Survey 2015 eredményei azt mutatják, hogy több mint 11 750-en vásároltak már drogot online, 25,3 százalékuk ezt először a tavalyi évben tette.

A BBC egy korábbi cikke is alátámasztja azt a feltételezést, miszerint nemhogy csökkent volna, még nőtt is a világhálón gazdát cserélt illegális anyagok mennyisége. A Silk Road 2013-as bezárását követő tíz hónapban több mint duplájára nőtt a neten elérhető drogkatalógusok száma – írják. Egy 2014-es ENSZ-jelentésben is az áll, hogy az online hozzáférhető kábítószerek egyre változatosabbak és a számuk is növekszik.

A válaszadók többsége szerint a netes feketepiac megbízhatóbb, olcsóbb és biztonságosabb, mint egyéb forrásaik. A megkérdezettek 74 százaléka szerint ráadásul a máshonnan származó kábítószer minősége rosszabb, mint a weben rendelté. A kutatás szerint a durvaság sem jellemző az előbbi közegre: neten mindössze egy százaléknyian tapasztaltak ilyet, ezzel szemben a máshonnan beszerzett illegális anyagok esetében többen szembesülnek erőszakos viselkedéssel az eladók részéről (hét százalék). Ugyanez az arány a megfélemlítések tekintetében három százalék a 18 százalék ellenében.

Ugyanakkor az anyagi biztonság tekintetében már kevésbé éri meg az online drogvásárlás: a megkérdezettek 28 százaléka bukta el a pénzét különböző okok (lopás, elkobzás, átverés) miatt. 31 százalék pedig a digitális fizetőeszközök – úgy mint a bitcoin és társai – „illékonyságára” panaszkodott.

A kutatás vizsgálta az új pszichoaktív szerek népszerűségét is. A legmegdöbbentőbb a dinitrogén-oxid, más néven a kéjgáz szórakozásból való használatának komoly növekedése volt. A szert beszívva euforikus élményben lehet része az embernek. A fogászatban fájdalomcsillapítóként használják, az Egyesült Királyságban legális.

Noha a DrugScience nevű alapítvány szerint a dinitrogén-oxid „a legkevésbé kockázatos kábítószer”, komoly használat után többen különböző mellékhatásokra panaszkodtak, úgy mint zsibbadás a karokban, a lábban vagy a száj körül akár két héttel a gáz beszívása után is.

A kutatás vizsgálta az ex-függők leszokási motivációit is. A kokain- és ecstasyhasználók 19, a marihuánafogyasztóknak pedig mindössze 16 százaléka tette le a szert az egészségkárosító hatásoktól tartva. Ezzel szemben a dohányosok 55, az alkoholistáknak pedig 37 százaléka számára volt döntő tényező az egészsége.

A marihuána- és kokainhasználók 38, az ecstasyfüggők pedig 42 százalékban azzal indokolták a leszokást, hogy „már nem nyújt nekik örömet” vagy „már nem illik bele az életvitelükbe”. A törvény ugyanakkor szinte semennyire nem kap helyet a motivációk között. Összesen egy százalékban érkezett olyan válasz, amely szerint a drogmentes lét egy rendőrségi lebukás miatt történt, illetve a rend éber őreitől való félelem által vezérelve a füvesek három százaléka, a kokainistáknak és ecstasyhasználóknak pedig mindössze két százaléka vált meg öröme forrásától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.