Látványos szabadeső-világrekordot állított fel 164 ugró

Zuhanás közben óránként majdnem 380 kilométeres sebességet elérve az eddigi legnagyobb függőleges formációt alkották.

MTI
2015. 07. 31. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nemzetközi csoport összekapaszkodva egy virágot formázott az illinois-i Ottawa fölött végrehajtott ugrás alkalmával, majd az ugrók szétváltak és ejtőernyőiket kinyitva értek földet.

A csapatnak tucatnyi kísérlet után sikerült megdöntenie a 2012-ben 138 csoportos szabadeső ejtőernyős által felállított rekordot. A résztvevőket amerikai, spanyol és ausztrál edzőtáborokban történt felkészítés után válogatták ki.

A csoport tagjait hét repülő szállította, amelyek meghatározott alakzatban szálltak, hogy a megfelelő pillanatban az ugrók előre eltervezett helyükre érkezhessenek. A rekorderek hatezer méter magasban hagyták el a gépeket.

A rekordkísérlet számos kockázattal járt. Szabadesés közben az ugrók óránként legalább 250 kilométerrel zuhannak, de legnagyobb sebességük az óránkénti 380 kilométert is elérheti, ennél a sebességnél egy ütközés már végzetes következményekkel járhat. A kiugrás magassága miatt pedig oxigénhiányos állapot alakulhat ki a szervezetben, ami akár ájulást is okozhat, de halálos kimenetelű is lehet.

Az Egyesült Államokban 2014-ben mintegy 3,2 millió szabadeső ugrást hajtottak végre az Amerikai Ejtőernyős Szövetség szerint. A szervezet 24 halálos balesetet jegyzett fel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.