Meztelen nőt bilincselt meg egy arizonai rendőr az otthonában – számolt be róla a Daily News. A férfi ezt a nő lánya előtt tette, aki a történtekről felvételt is készített. Az ok nélkül letartóztatni szándékozott nő most pert indított az arizonai Chandler ellen a történtek miatt.
A kiérkező rendőr, Doug Rose a meztelen, zokogó Esmeralda Rossit lánya előtt vonta felelősségre, és tájékoztatta arról, hogy őrizetbe veszi. Eközben ugyanakkor a háztulajdonos ellen nem folyt eljárás, egy vizsgálat pedig feltárta azt is, hogy Rose törvénytelen módon jutott be a nő otthonába. A rendőr a történtek után nyugdíjba vonult.
Rossi az eset kapcsán arról számolt be: a férfi bántalmazta őt, miközben próbált egy törölközőt csavarni maga köré. „Tehetetlennek éreztem magam, bántalmazottnak, és őszintén szólva molesztálva is” – fejtette ki a nő az ABC15-nek.
A rendőrök egy, a nő és a tőle elhidegült férje közti vitáról szóló bejelentés miatt érkeztek ki a házhoz. Mikor bekopogtattak, az anya épp a zuhany alatt volt, és a lánya szólt neki, hogy rendőrök állnak odakinn. A fürdőszobából kilépve aztán szembetalálta magát Rose-zal és rendőrtársával, akik egyből elkezdték kikérdezni őt. A hatóságiak egyre agresszívebbé váltak, a nő pedig megkérdezte, kihozhatná-e a telefonját, hogy felvegye a beszélgetést. Meg is fordult, és indult volna, de a rendőr hátulról elkapta, felszólítván, hogy „álljon meg vagy letartóztatom”. Ekkortól vette fel a történteket a nő és a lánya is.
A nő zokogott és könyörgött, hogy ne fogdossa őt, mire a rendőr csak annyit kérdezett: „egyáltalán nincs magán semmilyen ruha?” „A zuhany alól jöttem. Mi baja van magának?” – válaszolta Rossi.
„Felejtse el ezt a hozzáállást rendőrökkel szemben, mert mi nem játszadozunk. Nem érdekel, hogy ez az ön háza” – mondta a nőnek Rossi ezek után.
A rendőrök a végén anélkül távoztak, hogy valójában letartóztatták volna Rossit. A vizsgálatok feltárták, hogy ezen túlmenően illegálisan hatoltak be a lakásba is, és nem dokumentálták megfelelően a történteket sem. Így nem jelentették sem azt, hogy a nő meztelen volt, sem, hogy a lakásban megpróbálták volna letartóztatni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!