A hatóság két hónapon át, június elejétől július végéig tartott ellenőrzést, húsz népszerű Balaton-parti fagylaltozót és termékeit vizsgálták meg.
A szakemberek élelmiszer-biztonsági szempontból kifejezetten jónak ítélték a helyzetet. Bírságot csak kisebb hiányosságok miatt szabtak ki, kilenc létesítményt – köztük egy fagylaltalapanyag-forgalmazót – büntettek meg összesen 800 ezer forintra.
A közleményben ismertetik, hogy az ellenőrzések során a Nébih munkatársai érzékszervi bírálatot, élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, kedveltségi és mikrobiológiai vizsgálatot végeztek.
Hét esetben tárt fel a vizsgálat élelmiszer-szennyezési kockázatot, ami többnyire a rendetlenségből vagy a nem megfelelő technológiai fegyelemből eredt. Takarítással és mosogatással kapcsolatos hiányosság viszont minden harmadik helyen akadt.
A vizsgált fagylaltozóknál a hűtéssel sehol nem volt probléma, valamennyi jól és biztonságosan üzemeltethető fagylaltfőző-, hűtő-, illetve fagyasztóberendezésekkel és -pultokkal üzemelt. A mintegy ezer mikrobiológiai vizsgálat kiemelkedően jó eredményt hozott: a szakemberek egy esetben sem találtak kifogásolnivalót. Az ellenőrök tapasztalatai szerint a feltárt hiányosságokat jellemzően még aznap vagy záros határidőn belül kijavították az üzletekben.
A fogyasztók tájékoztatása ugyanakkor hagyott kívánnivalót maga után. Az allergénekre és az azofesték-tartalomra vonatkozó tájékoztatás hiánya jellemző probléma volt, csakúgy, mint az anyaghányad nyilvántartás nem megfelelő vezetése.
A komplex vizsgálat alapján összeállították a balatoni fagyik és fagyizók rangsorát, az összesítésben a balatonfüredi Bergmann Cukrászda és Kávéház végzett az élen.
A Hír TV július 8-án készítette el nagy fagyitesztjét a hatóság szakembereivel – igaz, Szentendrén.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!