– Motorozni márpedig fogok – mondta határozottan Rékasi Károly szerda reggel a Class FM-nek adott rövid interjújában, amit a csütörtöki Bors szemléz. A színész csaknem egy hónapja szenvedett motorbalesetet, amelyben súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, de ez sem tántorítja el attól, hogy mihamarabb kétkerekűre pattanjon. – A motor, amit összetörtem, nem is az enyém volt, hanem a barátom, Józsi feleségéé. Gyakran kölcsönkaptam. Láttam róla videót, eléggé szutyok állapotban van – mesélte Rékasi, majd lelkesen folytatta jövőbeni terveit, noha jelenleg még csak járókerettel közlekedik, és gipsz van a lábán. – Mondtam Józsinak, hogy kezdjen el nekem motort keresgélni, mert ideje, hogy sajátom is legyen. Tudom, hogy jól tudok motorozni.
Az 53 esztendős színművész szerencsére már jól érzi magát, de még hosszú hónapokig tart a rehabilitáció, legalábbis az orvosok szerint. Rékasi más véleményen van.
– Belebolondulnék, ha fél évig nem állhatnék színpadra. Megpróbálok minél hamarabb újra használható állapotba kerülni – fogadkozott. – Vannak kis súlyzóim, gumiszalagom, amivel edzek, és gyógytornász is jár hozzám hetente kétszer. Sokszor éjszaka is tornázom, mert az alvással van még egy kis gondom. Csak egy-másfél órát tudok aludni, valami ébren tart, és le kell kötnöm magam. Egyébként rendben vagyok, és próbálok magyarázatot találni a miértekre – fogalmazott Rékasi Károly.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!