Minden tapasztalat nélkül landolt repülőgéppel egy spanyol nő

A pilóta a repülés közben eszméletét vesztette.

MTI
2015. 08. 24. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A repülőgépet eredetileg a nő férje vezette, ám ő a vasárnapi repülés közben eszméletét vesztette. A mentőszolgálat szóvivője szerint a nőnek „fogalma sem volt” a repülésről, a légiközlekedést irányító tiszt mintegy másfél órán át beszélt vele, míg az asszony elkezdte a vészleszállást.

A beszélgetésükről közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a légiirányító bátorítja a nőt: „Folytassa, és minden gond nélkül landolni fog, rendben?”

Az asszonynak különlegesen nagy szerencséje volt, mert az ügyeletes tiszt tudta, hogyan kell az adott repülőgéptípust vezetni – vélte a spanyol légiirányítók egyesületének (USCA) szóvivője.

Mint mondta, a nő azzal sem volt tisztában, mit kell nézni a műszerfalon, helyzetét pedig az is nehezítette, hogy a felhők felett repültek, amikor a pilóta elveszítette az eszméletét.

Az irányító megkérdezte tőle, milyen magasan repülnek, ekkor 3 ezer méteren voltak, majd elmagyarázta, mit keressen a műszerfalon.

Amikor az asszony észrevette, hogy a férje elájult, felhívta egy barátjukat, aki ezután értesítette a légiirányítókat. Egy helikopter és egy másik kis repülőgép is felszállt, hogy a segítsenek neki földet érni.

A férj meghalt, ám azt nem tudni, ez még a levegőben történt-e, vagy azután, hogy a gép egy narancsligetbe csapódott a sevillai repülőtér pályájától mintegy három kilométerre.

A nő súlyosan megsérült, élete azonban nincs veszélyben – közölte az őt ápoló sevillai kórház.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.