Több száz kilométert megtenni már önmagában sem könnyű, pláne komoly teljesítmény, ha még jótékonysági céllal is párosul. Péternek eddig közel egymillió forintot sikerült összegyűjtenie nemes célra. A zeneterápiával foglalkozó fiatal 2005-ben kezdte vezetni a gyöngyösi Hétszínvirág Napközi Otthon értelmi fogyatékos ellátottjaiból álló Gyöngyszem zenekart, de 2012 óta a szintén gyöngyösi Autista Segítő Központ tanulóival is együtt dolgozik. Édesanyja orvos, édesapja szociális munkás, így, mint mondja, a segítő szakmák iránti elkötelezettségét már igen korán megkapta a „batyujába”, ahogy a zene és a sport iránti rajongását is.
A zene olyan ajándék, amellyel autista vagy fogyatékkal élő emberek jól fejleszthetők, kiváló eszköz, többek között a finommotorika, a szókincs és a műveltség formálására – véli Nádudvari Péter. Bővíti az önkifejezés lehetőségeit is. Péter szerint komoly probléma, hogy a fogyatékkal élőkkel szemben rengeteg előítélet él a köztudatban. Úgy gondolja, sok esetben valóban sok türelem és kreativitás kell az értelmi fogyatékos vagy autista gyerekekhez, de a legfontosabb az, hogy az ember partnerként tekintsen rájuk, amikor valamilyen közös célért dolgoznak. Speciális módszertanok, megfelelő attitűd segítségével a munka szerves részévé kell tenni őket, ez az integráció egyik legfontosabb lépése – mondja Nádudvari, majd hozzáteszi: ez nagyon is megéri, mert hihetetlen hálásak tudnak lenni érte.
Ahogy azért is, ha a színpadon vívhatják ki a közönség elismerését és szeretetét. Ezért küzd most Péter: 326 kilométert tervez megtenni, hogy az ország több pontjáról verbuválódott speciális együttes, a Nemzeti Színkottás Zenekar őszi táborában vehessen részt a két gyöngyösi csapat. Az időszakosan összeálló banda felkészítő táborait egy országosan ismert művésszel vagy zenekarral (Budapest Ragtime Band, St. Martin, Tóth Vera) közösen tartott koncert zárja. Ez az a hatalmas élmény a fiataloknak, amiért Péter szerint megéri küzdeni. A zeneterapeuta, hogy anyagi támogatást szerezzen, két részletben tervezi megtenni a több száz kilométert. Augusztus elsején a triatlon versenyek hosszú távját, az ironman triatlont (3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpár, 42,2 kilométer futás) fogja teljesíteni, míg október 17-én újabb 100 kilométert tervez futni. Úgy gondolja, hogy az emberek alapvetően rengeteg ingert kapnak, a közösségi oldalakon és a médiában sok adománygyűjtő poszt terjed, ebből dömping van. Péter eddigi tapasztalatai szerint ezek közül a megosztások, megjelenések közül az emberek felfigyelnek viszont arra, amihez erőfeszítés és valamilyen teljesítmény társul.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!