A tavalyi technológiai tematika után most a személyes érzelmek és emlékek őrzőjének, az otthonnak az újrafelfedezéséről szól a szeptember 25. és október 4. között zajló Design Hét Budapest, amelyen több mint száz program közül lehet válogatni.Csütörtökön az Iparművészeti Múzeumban nyílt meg a Design Hét Budapest központi kiállítása, a Home Sweet Home, de ugyanitt kapott helyet a Magyar Formatervezési Díjhoz és a Design Management Díjhoz kapcsolódó tárlat, valamint az idei spanyol díszvendégség programjai sorában kiemelkedő szerepet játszó Kollektív képzelet – Ibero-amerikai Designbiennále (BID14) utazó kiállítása is. Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője az eseményt beharangozó délelőtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a programsorozat megszervezésekor céljuk volt, hogy a nagyközönség számára egyértelművé tegyék, a design, a formatervezés nem úri passzió, hanem a mindennapok része.Épp ezért is lett a központi tematika a kulturális és társadalmi jelenségek tárgyiasításának felmutatása, a személyes térről való gondolkodás, az, hogy mikrokörnyezetünk miként is válik a társadalom tükrévé. Az Iparművészeti Múzeumban november 15-ig látogatható Home Sweet Home tárlaton elsősorban a hazai tervezők munkái közül válogattak, ezek révén nyilvánvalóvá válik, hogy a globalizáció, a technológiai forradalom, a környezetvédelem, a közösségi gazdaság, a szociális érzékenység, a multikulturalizmus miként változtatja meg a tárgyakat. A hagyományokhoz híven most is a Design Hét Budapest keretei között adták át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat az Iparművészeti Múzeumban. Idén több mint háromszáz alkotás – innovatív hazai termék és koncepció – érkezett a felhívásokra.A szakmai grémium termék kategóriában díjazta Nieto Ramón kültéri LED lámpatestét, a Kerékgyártó András által tervezett kül- és beltéri székcsaládját, az S’39 Hybrid Design Manufacture üvegburkolat-családját, valamint a Hand-in-Scan kézhigiéniai szkennert. Vizuális kommunikáció kategóriában a Baráth Dávid grafikus által tervezett A grill művészete című szakácskönyvet találták érdemesnek az elismerésre. Igen erős munka született a diák kategóriában. Ahogy Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke fogalmazott, a magyar járműipar genezisét gondolta újra Lenkei Balázs a Stella Orientis névre keresztelt nagy sebességű expresszvonatra vonatkozó tervében.A Magyar Formatervezési Tanács különdíját elnyert alternatív öltözékkollekció is figyelemreméltó. Szalkai Dániel az autisták viselkedészavaraihoz könnyen illeszkedő ruhákat hozott létre. A Design Hét Budapest idei díszvendége Spanyolország, ennek jegyében érkezik a fővárosba az extravagáns spanyol művész, Marti Guixé ételdizájner, aki október 1-én tart előadást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME). Marti Guixé tárgyai a felhasználó részvételével válnak teljessé: az irodabútorok elemeit magunk válogathatjuk össze, a lámpái mintáját is tulajdonosa kapargathatja le. Guixé több tárgya is szerepel az Iparművészeti Múzeumban berendezett Tapas című spanyol gasztro-dizájn tárlaton.A tíznapos programsorozat alatt újra el lehet lesni néhány műhelytitkot: szabad lesz a bejárás a Battila Szemüveg Manufaktúrába, a Mobilsofába, el lehet látogatni a Studio Arkitektbe, az Ykra csapatához. Utóbbiaknál a látogatók akár tolltartót is készíthetnek, de máshol is lesznek workshopok. Gaudi hexagon cementlapjait csokoládéból a Levande csokoládé manufaktúrában, a PDSIGN műhelyében pedig egyedi LED lámpákat lehet készíteni. Góg Angéla ételdizájner az emléktípusok segítségével alkotta meg a süteményeit, amelyet most végig lehet kóstolni a Lumen Boltban. Az ötvös-formatervező egy öt darabból álló desszertkollekcióba sűrítette 421 fő személyes történeteit feldolgozó kutatásának eredményét. De a Design Héten mutatkoznak be az APLI Design munkatársai, a magyar Bocuse d’Or csapat formatervezői, akik október 1. és 3. között kerekasztal-beszélgetésen és a kapcsolódó kiállításon mutatják be a felkészülés metódusait.Az építészek, belsőépítészek is megmutatják magukat. A Studio Arkitekter az utóbbi pár évben Budapest néhány legizgalmasabb belső terét alakította ki, míg a LAB5 architects tervezői arról híresek, hogy a városépítészet, az építészet, a belsőépítészet határterületén hozzák létre projektjeiket. Izgalmas célpont a Skyscanner, a magyar cég vezető, globális utazási keresőoldal mobilalkalmazásait Budapesten fejlesztik.Október 2-án a Kiscelli Múzeumban Bánlaki Kata, a Karcsi Papírboltja alapítója és Szigeti Zsófi enteriőr stylist alig néhány doboznyi papír felhasználásával csodákra képes. Jó ideje dolgoznak már közösen, így egészen biztos, hogy a Kiscelli Múzeum varázslatos Templomterében egészen egyedi élményben lesz része a látogatónak. Az alkotók tíz bútort választottak ki a múzeum bútortörténeti gyűjteményéből, amelyekhez egyedi installációkat készítenek majd, természetesen kizárólag papírból. A kiállításhoz workshop és bútortörténeti séta kapcsolódik.Izgalmas a túrakínálat is erre a tíz napra. A Hosszúlépés. Járunk? csapatával a magyar és spanyol városfejlődés párhuzamait lehet felkutatni, légósétán megismerni a második világháborús óvóhelyeket, hogy ezeket miként próbálták otthonossá varázsolni a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére is, vagy épp azt megfejteni a nagy vécétúrán, hogy a szükségből miként lesz várostörténeti érték.Épp a napokban derült ki, hogy a főváros egyik legkülönlegesebb épületét, a nemrégiben megnyílt Aria Hotel Budapestet három kategóriában is jelölték a New York-i Waldorf Astoriában megrendezésre kerülő Boutique Design 2015 Gold Key Awardsra. A gyönyörűen felújított neoklasszicista bérpalota, Magyarország első zenei tematikájú boutique hotelje a Design Hét Budapesten a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. Az Amy Winehouse, a Rolling Stones és Csajkovszkij által is ihletett belső terekben és Budapest egyik legizgalmasabb tetőteraszán, a High Note SkyBarban az Aria Hotel Budapest dizájnere, Varró Zoltán vezeti körbe az érdeklődőket szeptember 29-én, kedden délután két órakor. A rendhagyó túravezetésen fény derül a hotel enteriőrjének kulisszatitkaira, de a kozmopolita nagyvárosok szállodatrendjeiről ugyanúgy szó esik majd, mint arról, hogy mit várnak egy budapesti boutique hoteltől a külföldiek. A Design Terminálban szakmai beszélgetéseket tartanak: szó lesz arról, hogy a kreatívipar milyen válaszokat tud adni a nagyváros kihívásaira, hogy milyen az igazi okosotthon, hogy a dizájn miként segítheti az idős emberek életét, szeptember 30-án, a Demo Dayen pedig bemutatkoznak azok a vállalkozások – a Do3D, Dori Tomcsanyi, a Paprikum és a Studio Nomad –, amelyek az elmúlt fél évben részt vehetett az intézmény mentorprogramjában.A Super Channel második alkalommal szervezi meg a Budapest Design Film Festivalt (BDFF), mely egy két estén át tartó kortárs videószemle. A BDFF 2015 a kreatívszektor legizgalmasabb tartalmait dokumentáló filmeket mutatja be a divat, a formatervezés, az építészet, a médiadizájn, az irodalom, az urban/street/lifestyle és a kreatív installációk területéről. A BDFF 2015 programjában több mint 50 válogatott videó szerepel. A hazai tartalom mellett a Design Hét Budapest díszvendégeként Spanyolország is bemutatkozik, a szervezők számos spanyol kisfilmet válogattak be az idei tematikába. A vetítések között magyar és spanyol alkotókkal, kulturális szereplőkkel moderátorként Donáth Péter filmes szakember, a Magyarhangya alapítója beszélget.
A formatervezés nem úri passzió
Spanyolország és az otthonok állnak az idei Design Hét Budapest fókuszában.
2015. 09. 26. 7:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!