A 18–44 éves várandós amerikai nők egyharmada számolt be úgynevezett binge-drinkingről, vagyis expressz lerészegedésről, ami rövid idő, nagyjából egy óra alatt négy vagy ennél is több adag alkoholos ital elfogyasztását jelenti – áll a telefonos megkérdezésen alapuló kutatásban.„Leginkább az döbbentett meg, hogy az állapotos nőknél gyakoribb volt az expressz lerészegedés, mint a nem állapotosoknál” – számolt be Cheryl Tan, a kutatás vezetője. Emlékeztetett, hogy a terhesség alatti alkoholfogyasztás növeli a magzati károsodás és a fejlődési rendellenességek kockázatát.A várandósok gyakoribb expressz lerészegedésének egyik lehetséges magyarázata a tanulmány szerint az, hogy ezeknél a nőknél valószínűbb az alkoholproblémák előfordulása.Az állapotosok 35–44 éves korcsoportjának alkoholfogyasztása volt a legnagyobb mértékű, 18,6 százalékuk számolt be arról, hogy a beszélgetést megelőző harminc napban legalább egy alkoholos italt fogyasztott.A kutatók 8333 állapotos nő adatait vetették össze 198 000 nem állapotos nő telefonos válaszaival 2011 és 2013 között, a résztvevők az ország minden államát képviselték. A diplomás várandósoknál kétszer nagyobb volt az esélye, hogy alkoholt igyanak, mint a diplomával nem rendelkezőknél. Lehetséges, hogy azért, mert nagyobb a jövedelmük, és az is, hogy az ivás „társadalmilag elfogadható” a főiskolai-egyetemi évek alatt – írták a kutatók.A nem házasságban élő várandósoknál 4,6-szer nagyobb volt az expressz lerészegedés valószínűsége, mint a házasságban élőknél – állapította meg a felmérés.Cheryl Tan szerint a tanulmány felhívás az állapotos nők védelmére, akik gyakran „zavaros üzeneteket” kapnak a médiából arról, hogy biztonságos-e a várandósság alatti alkoholfogyasztás. „Azt kell észben tartani, hogy a várandósság alatti alkoholfogyasztásnak nincs biztonságos mennyisége, időszaka, és biztonságos italféle sincs” – hangsúlyozta.
Sok várandós kismama szeret a pohár fenekére nézni Amerikában
Minden tizedik várandós amerikai nő iszik, egyharmaduk a teljes lerészegedésig.
2015. 09. 25. 14:08
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!