Emelkedett a természetjárók száma

Annak köszönhetően, hogy felszabadult a vasárnap, jelentősen megnőtt a túrázók száma Magyarországon.

MTI
2015. 10. 10. 20:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ország túraútvonalait és tájainak szépségét bemutató tematikus nap során a Duna World és a Duna Televízió műsorában a Galyatetőn, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, a Baján és Debrecen környékén található túrahelyszíneket mutatták be a nézőknek.

„2500 kilométert összekapcsolni nem egyszerű feladat. Bár egy ilyen utat nem lehet mindig, százszázalékosan tökéletes állapotban fenntartani, az Országos Kékkör mégis a kornak megfelelő túrázás élményét nyújtja mindenkinek” – fejtette ki a szövetség elnöke.

Mint azt Garancsi István elmondta, sok, az útvonal mentén lévő önkormányzat, hátrányos helyzetű település köszönte meg nekik a Kékkör felújítását. „A turisták sok helyre életet visznek, a fejlesztéseknek köszönhetően új vállalkozások nyíltak meg. A helyieknek a felújítás nagy előnyöket hozott, számunkra pedig nagy felelősséget, hogy fenntartsuk és továbbfejlesszük azt” – tette hozzá.

Juhász Árpád geológus szerint a magyar túrázók általában vigyáznak a környezetükre, a felújított objektumokra. Az ifjabb generációk számára rendszeresen szervezett túrákon a fiatalok megtanulhatják a természet védelmének írott és íratlan szabályait is, amelyek révén hosszú távon megőrizhetik a természet szépségét és érintetlenségét – mondta.

Az Országos Kékkör turistaútvonal szeptember végére újult meg teljesen: egységesíti a három Kéktúrát, ezzel Európa egyik legmodernebb és leghosszabb, egyedülálló, egységes kék jelzésű, 2550 kilométeres turistaútvonala jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot. A beruházás 2,7 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg, segítségével megújult a Galyatető turistaház, a jövőben pedig a badacsonyi Rodostó turistaházat és a szentendrei Lajos-forrást is rendbe hozzák.

Az Országos Kékkört három túramozgalom alkotja: az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra. A legrégebbi közülük az Országos Kéktúra, amely Magyarország középhegységein áthaladó, Írott-kőtől Hollóházáig tartó, folyamatos turistaút 1128 kilométer hosszan. Ez volt az ország és Európa első hosszú távú turistaútja.

A három éven át tartó fejlesztés keretében több mint 210 helyszínen zajlott felújítás: a nyomvonal megtisztítása mellett turistaházak, hidak, kilátók, források, pihenőhelyek épültek, illetve újultak meg, kerékpáros útvonalakat jelöltek ki. Újrafestették a jelzéseket, tízezer információs táblát helyeztek ki, emellett elvégezték az útvonal GPS-alapú felmérését is.

A közmédia tematikus napjának célja a természetjárás szépségeinek megismertetése és megszerettetése volt. A többórás műsorfolyam során a nézők megtudhatták, hogy mi nem hiányozhat a hátizsákból, hogyan kell elkészíteni egy szabályos tűzrakást, mi szükséges a kinti éjszakázáshoz és hogyan lehet baj esetén segítséget hívni, emellett szó esett egyebek közt a megfelelő túraöltözékekről, az erdő veszélyeiről és illemtanáról is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.