Eret vágott a német határőrizet az Oktoberfesten

Jó 400 ezerrel kevesebb vendégük volt, mint tavaly.

MTI
2015. 10. 04. 19:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szeptember 19-én kezdődött és vasárnap zárult 182. Oktoberfest iránti visszafogottabb érdeklődés egyik oka lehet az, hogy a rendezvény ideje alatt esős volt az idő, de sokakat riaszthatott el az illegális bevándorlók miatt bevezetett szigorúbb határellenőrzés, és az Ausztria felől érkező vonatforgalom korlátozása, szünetelése miatt is jóval kevesebb sörivó érkezett Münchenbe.

A szervezők az előző évek statisztikái alapján rámutattak arra, hogy legutóbb 2009-ben, az al-Kaida terrorfenyegetéseinek idejében csökkent 6 millió alá a látogatószám, és ugyanez volt a helyzet 2001-ben a New York-i terrortámadás hatására.

A látogatók elmaradásával a sörfogyasztás is csökkent: a tavalyi 7,7 millióval szemben idén 7,3 millió liter sör fogyott. A fesztiválozók étvágya azonban nagyobb volt, mint tavaly: két ökörrel többet, 114-et fogyasztottak el a Terézia-réten iszogatók, és a tavalyi 48-cal szemben idén 50 borjú húsát ették meg. Emellett nagyon népszerűek voltak a csirkéből készült fogások és a sörfagyi is jól fogyott.

A talált tárgyak irodáján is nagy volt a forgalom, mintegy 3 ezer tárgyat adtak ott le. A szokásos pénztárcákon, mobiltelefonokon és kabátokon kívül egy kutya, egy elektromos pumpa, két bőrnadrág és három jegygyűrű is várta gazdáját.

A hatóságok szerint az idei Oktoberfest „normálisan” telt, a rendőrségnek a tavalyihoz képest például 9 százalékkal kevesebbszer, 2017 alkalommal kellett kivonulnia a sörfesztivál két hete alatt. A kevesebb látogatónak köszönhetően nem volt annyi bűncselekmény – például zsebtolvajlás – sem, a nehéz söröskorsókkal azonban többen verekedtek: 47 ilyen esetet regisztráltak, tizeneggyel többet, mint tavaly.

Alkoholmérgezést 628 vendég kapott, ez 72-vel kevesebb a tavalyinál, a korábbi évekhez képest a magukat ájulásig ivók csaknem 40 százaléka ezúttal azonban nő volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.