A 30 év alatti nők majdnem fele dohányzik

Európai viszonylatban nagyon sokan dohányoznak Magyarországon, pedig ennek jelentős egészségügyi következményei vannak.

MTI
2015. 11. 19. 11:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főorvos elmondta, hogy három másodpercenként meghal valaki a világon a dohányzás következményeként. Magyarországon a cigarettázás elterjedtebb, mint Európa egészében, aminek oka az, hogy más országokkal ellentétben itt 30 éves kor után nem kezd meredeken csökkenni a dohányzók aránya.

Becker Dávid kiemelte, hogy Magyarországon a 20 és 30 év közötti nők majdnem 50 százaléka dohányzik, ami „megdöbbentően magas” szám. Hozzátette: már az általános iskolák felső tagozatában, a 12–14 évesek körében is 10 százalék cigarettázik.

A főorvos megjegyezte, hogy a dohányzás több betegséggel is összefüggésbe hozható. Legszorosabban a tüdőrákkal, ahol a halálesetek több mint 90 százalékáért a cigaretta a felelős. A dohányosok számára a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata szintén nagy.

Becker Dávid véleménye szerint a cigaretta letétele már néhány óra alatt javít az egészségi állapoton, néhány nap után pedig már határozottan érezhető. Elismerte, hogy a leszokás nehéz, ezért úgy fogalmazott, hogy azt az élet nyugodtabb időszakában, az átlagosnál jobb körülmények között célszerű megkísérelni, például akkor, amikor szabadságon vagyunk.

A főorvos elmondta: van tudományos alapja annak a vélekedésnek, miszerint leszokás után az ember többet eszik és elhízhat, ugyanakkor hozzátette, hogy egyidejűleg megjavul a fizikai teherbíró képessége, ezért elkezdhet sportolni, ami segít megszabadulni a súlyfeleslegtől. Napi 20-30 perc egyenletes, rendszeres testmozgás ajánlott, ami javítja a közérzetet.

A Magyar Kardiológusok Társasága azt szeretné elérni, hogy a Ne gyújts rá! kampány ne csak egy napig, hanem egész életen át tartson – hangzott el a tudósításban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.