A neten sem lehet majd e-cigarettát vásárolni

A kormány szigorítaná a használatot és a forgalmazást.

MTI
2015. 11. 11. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beneda Attila kiemelte, tévhit, hogy az e-cigaretta nem káros és segít a leszokásban, és a napvilágot látott kutatások alapján döntött úgy a kormány, hogy törvényben szabályozzák az e-cigaretta használatát és forgalmazását.

Hangsúlyozta: a cigaretta párája káros a környezetre és az egészségre, hosszabb távon pedig komoly megbetegedéseket okozhat, hasonlóan, mint a hagyományos dohánytermékek.

Beneda Attila hozzátette, az uniós dohányirányelvek miatt kellett pontosan meghatározni az e-cigaretta fogalmát és forgalmazásának feltételeit, jelezve egyben azt is, hogy az e-cigarettát nem fogják betiltani, de ezen termékekhez is a dohányboltokban lehet majd hozzájutni.

A törvényi változtatások a jövő év nyarán lépnek életbe.

Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója a Ne gyújts rá! világnap alkalmából arról beszélt, az intézet kisfilmekkel és különböző akciókkal próbálja folyamatosan felhívni a figyelmet a dohányzás káros hatásaira.

Az alkalomra elkészített és a sajtótájékoztatón bemutatott három kisfilm kapcsán – amelyekben hárman mesélik el, hogyan szoktak rá a dohányzásra, és ez esetükben milyen komoly megbetegedést okozott – a főigazgató megjegyezte, a videókkal a céljuk nem az ijesztgetés, hanem annak tudatosítása, hogy a bemutatott élethelyzetek „velünk is megtörténhetnek”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.