Az elmúlt években egyre inkább kiterjed az ajándékozás a szolgáltatásokra is, vagyis szívesen okozunk örömet karácsonykor utazással, wellnessbelépővel, színházi előadással, ajándékutalvánnyal, vagy akár masszázsjeggyel. Ajándékozzon élményt karácsonyra! – hirdeti harsányan több oldal is. Meglephetjük még szeretteinket önvédelmi képzéssel, tankvezetéssel, tandemugrással, sőt még cápák közé merüléssel is.
Bár a forgalom nagy része még a hagyományos csatornákon vagy üzletekben zajlik – ugyanis a többség szereti megtapogatni, felpróbálni, kipróbálni a kiválasztott terméket –, de drasztikusan nő azok száma, akik az internetes rendelést részesítik előnyben. Nemhiába, hiszen nemcsak hogy megkíméljük magunkat az üzletekben tolongós, izzadós tébolytól, de még olcsóbban is beszerezhetjük a kiválasztott termékeket. Magyarországon az elmúlt években a KSH adatai szerint évről évre 30-40 százalékkal nőtt a webáruforgalom, az internetes áruházi termékvásár az elmúlt évben elérte a 200 milliárd forintot – árulta el a főtitkár. Ráadásul ebben a számban nincsenek benne a különböző, interneten elérhető egyéb szolgáltatások, mint például a mozijegy-, repülőjegy-rendelés. Az idei év első fél évében ez a szám egy kicsit elmarad ugyan a tavalyitól, de karácsony után a várakozások szerint a 2015-ös adat meghaladja majd a tavalyit. Vámos György szerint nem véletlenül ugorhat meg az ünnepek előtt az internetes áruházak forgalma, hiszen a világhálón megvásárolható termékek és az ajándékok köre jelentősen lefedi egymást.
Hogy mire kell figyelni, ha az interneten rendezzük az ajándékvásárlást? Egyrészt időben kell megrendelni, mert vannak olyan webáruházak, amelyek akár 60 napos kiszállítási határidővel dolgoznak. Ha regisztrálni kell egy boltba, érdemes egy új, csak ott használt jelszót választani, illetve figyeljünk oda arra is, milyen személyes adatokat adunk meg a vásárlás során – hívta fel a figyelmet korábban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Lehetőleg ne olyan bankkártyával fizessünk, amelyik a fő bankszámlánkhoz kapcsolódik, a paypalos fizetés, a virtuális internetes bankkártya vagy az utánvét biztonságosabb megoldást jelent.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!