Szecessziós köntöst kaphatnak Budapest paneljai

A Neopaint Works szezonzáróként egy Róth Miksa-murált alkotott.

LM
2015. 11. 24. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közelmúltban adták át a Tűzfalrehab az Erzsébetvárosban 2015 utolsó alkotását, mely a Róth Miksa-emlékévhez is hozzásimult. A falfestményhez az iparművész egy korai, 1885 és 1890 között készült üvegfestését vették alapul, nevesül a Tiroli fiút. Ugyanakkor Róth mozaikkészítőként is a legmagasabb szinten alkotott, például világkiállítást nyert szecessziós tűzhelyével, amit a közelben lévő emlékmúzeumban meg is lehet tekinteni, így ez a téma is falra került. A háttérként és keretként szolgáló sormintákat is a mestertől vették, melybe annyira beleszerettek, hogy el sem akarják engedni őket.

„Mindenképpen szeretnénk még Róth-műveket feldolgozni” – mondta el az MNO-nak Jankovits Barnabás, a csoport vezetője. Kifejtette, hogy a következő szezonban szeretnének Külső-Erzsébetvárosban is ténykedni, valamint a középtávoli tervek között említette a panelekre való ráfordulást, de utóbbiról nem árult el további részleteket.

A Neopaint Works idén saját rekordját megdöntve elkészítette hazánk legnagyobb egybefüggő tűzfalfestményét a hetedik kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium udvarán. A csoport a szezon végével csokorba szedte eddigi munkáit is; aki részletekre is kiváncsi, a Neopaint Works Facebook-oldalán majdnem mindent megtalálhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.