Szentév: a Vatikán határáig kígyózik a sor

Ötven-százezres tömeget várnak a szentév megnyitására. A mise fél tízkor kezdődik a Szent Péter téren.

MTI
2015. 12. 08. 8:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szent Péter térre vezető római utcák végén felállított biztonsági kapukat a tervezettnél korábban, már fél hét előtt megnyitották. Az olasz rendőrség fémdetektoros ellenőrzés után egyenként engedi át a zarándokokat, majd a Szent Péter tér oszlopcsarnokában fémdetektorral ismét átvizsgálják őket.

Az Angyalvárhoz közelebb eső ellenőrzési ponton olaszok és külföldiek is várakoznak a bejutásra. Érkeztek idősebb hölgyek Észak-Olaszországból, spanyol fiatalok hátizsákkal. Egy nő argentin zászlóval a kezében, egy másik rózsafüzért morzsolva imádkozott. Róma környékéről és Nápolyból is érkeztek zarándokok, akik az éjszaka keltek útra.

A terrorveszéllyel és az emiatti félelmekkel kapcsolatos kérdésekre mindegyikük azt válaszolta, hogy nem fél. „Nem félünk! Örülünk! Ünnepnap a mai, mivel Ferenc pápával együtt lehetünk itt a szent kapu megnyitásán!” – mondta egyikük. Rómában nincsen téli időjárás, a sorokban senki sem fázik.

Ötven-százezres tömeget várnak a szentév megnyitására. A Ferenc pápa vezette szentmise fél tízkor kezdődik a Szent Péter téren.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.