Erdő Péter a westminsteri apátságban tartott szentmisét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Áder János is jelen volt a szertartáson.

MTI
2016. 05. 23. 21:41

Erdő Péter hétfő este Áder János és felesége, valamint Vincent Nichols jelenlétében tartotta meg szentmiséjét a Westminster székesegyházban, amelynek oltárán elhelyezték az Esztergomból hozott Becket-ereklyét az Angliában őrzött Becket-relikviákkal együtt.

A Becket-relikvia nagy-britanniai bemutatásának jelentőségéről Erdő Péter a szertartás előtt magyar újságíróknak elmondta: a XII. században Európa püspökei nagyon közel álltak egymáshoz, Bánfy Lukács akkori esztergomi érsek például ugyanabban az évben tanult Párizsban, mint Becket Tamás.

Mindkettőjük életében voltak olyan időszakok, amikor hazájuk uralkodójával szoros kapcsolatokat ápoltak, és olyanok is, amikor az egyház által képviselt eszmények mellett kiállva, ellentétbe kerültek az uralkodóval. Ezt a közös élményt Becket Tamás mártírhalála után egész Európában nagyon sok püspök meg akarta örökíteni, tisztelegve a mártír érsek emléke előtt. Így volt ez Magyarországon is, ahol az elsők között emeltek templomot Becket Tamás tiszteletére – fejtegette Erdő Péter. Ez is azt mutatja, hogy vannak olyan lelki értékek, amelyek összekötik Európa népeit, és ez Anglia és Magyarország esetében is így van – tette hozzá.

Kedden az Esztergomból hozott Becket-ereklyét az Angliában őrzött relikviákkal együtt a Westminster-apátság, az anglikán egyház londoni koronázó főtemploma fogadja ünnepélyes szertartással, Áder János köztársasági elnök jelenlétében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.