Paralimpikonokon segíthet Kenderesi sajtbureszével

Az olimpiai bronzérmes úszóról elnevezett sajtburger eladásából befolyt pénzt a paralimpikonok kapják.

MNO
2016. 11. 23. 20:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rám férne pár sajtburesz – mondta a riói olimpián Kenderesi Tamás úszó, miután bronzérmet nyert. A kijelentése már akkor szállóige lett, több étterem pedig sajtburgerakciót hirdetett, ha valaki a fiatal sportolót idézte a kasszánál. Az ötletet a Zing Burger még tovább gondolta, így született meg a Kenderesi sajtburesz – derül ki a cég közleményéből.

Ez november 24-től kapható a burgerezőben, és aki most ilyet rendel, jótékonykodik is vele. A hamburgerekből befolyt összeg egy részét a Magyar Paralimpiai Bizottságnak ajánlják fel a 2017-es egri országos paraúszó-bajnokság megrendezésére, ahol magyar sportolók is rajthoz állnak.

A sajtbureszt először Tóth Tamás paralimpiai bajnok úszó kóstolhatta meg, aki reméli, hogy a támogatással erősödhet a magyar paralimpiai csapat utánpótlása is. „A világ élmezőnye egyre jobban elmegy mellettünk, ezért remélem, hogy a támogatásnak köszönhetően még több fiatal kedvet kap a sportoláshoz”– tette hozzá a fiatal paraúszóbajnok.

 

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.