Nem divat a házasság a keletnémeteknél

A volt NDK területén házasságon kívül születik a gyermekek csaknem kétharmada.

MTI
2016. 12. 20. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Destatis adatai szerint tavaly 737 575 gyermek született Németországban, közülük 257 903 házasságon kívül, ami 35 százalékos arányt jelent. Azonban míg az ország nagyobb, nyugati részén – ahol 595 320 élve születést jegyeztek fel 2015-ban – a házasságon kívül született gyermekek aránya átlagon aluli, 29,5 százalékos, a volt NDK területén 60,7 százalék ez az arány.

Leginkább az elsőszülöttek érkeznek olyan családba, amelyben a szülők nem házasok: tavaly országszerte 44 százalék, a keleti tartományokban pedig 71 százalék volt a házasságon kívüliek aránya az első gyerekek között.

A házasság nélküli gyermekvállalás az ország újraegyesítése után vált tömegessé; 1990-ben mindössze 15 százalék volt a házasságon kívül született gyermekek aránya, majd 25 év alatt több mint a duplájára emelkedett, de az utóbbi években lassult az ütem, 2012 óta már alig növekedik a Destatis közleménye szerint.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.