Az 1915-ös cuvée, amelyből összesen négy palack létezik még, soha nem hagyta el a franciaországi borospincét, még az árverés idejére sem, a győztes licitáló – akinek kilétét nem fedték fel – a helyszínen, a champagne-i borászatban fogyaszthatja el három másik személlyel együtt, akiket a Krug pincészet lát vendégül két napra.A vevő és három útitársa megkóstolhatja a jelenleg az LVMH csoporthoz tartozó pincészet más ritka évjáratú italait is, sőt egy 3 Michelin-csillagos étterem, a L'Assiette Champenoise főszakácsa, Arnaud Lallement főz rájuk.A régi pezsgők egyre őrültebb árakat érnek el árveréseken. Egy palack 1841-es Veuve-Clicquot, amely 180 éven át hevert a tenger mélyén egy hajóroncsban a finn partok közelében, 30 ezer euróért talált gazdára, ami akkor rekordnak számított.Még 2008-ban az Acker Merrall & Condit pincészet 84 700 dollárért adott el két üveg 1959-es Dom Pérignon rozét, ami az akkori árfolyamon csak 54 ezer eurónak felelt meg, vagyis ez a pezsgő palackonként kevesebbért kelt el, mint az 1841-es Veuve-Clicquot.
Ön fizetne harmincmilliót egy üveg pezsgőért?
Egy üveg százéves Krug pezsgőt 32,7 millió forintért árvereztek el New Yorkban pénteken.
2015. 09. 27. 13:49
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!