Szomorkodhat a Pepsi- és a Coca-Cola: egyre csökkenő igény mutatkozik a szénsavas üdítőkre, kifejezetten a cukormentes italokra – írja a Fortune. A fogyasztás már tizenegyedik éve csökken folyamatosan, 2015-ben ráadásul harmincéves mélypontra került.
2015-ben 1,2 százalékkal kevesebb szénsavas üdítő fogyott az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban – ez a fogyasztás csökkenésének gyorsulását jelzi, ugyanis 2014-ben még 0,9 százalékos volt a zsugorodás.
Az iparágban a Pepsi szenvedte el a legnagyobb forgalomcsökkenést (3,2 százalék), Coca-Colából „csak” egy százalékkal fogyott kevesebb. A cukormentes Pepsi visszaesése 5,8, a cukormentes Coca-Coláé 5,6 százalékos volt. Dr. Pepperből és Sprite-ból viszont több fogyott: előbbiből 0,1 százalékkal, utóbbiból 3,3 százalékkal.
A portál szerint az iparágat az sújtja, hogy a fogyasztók egészségesebb alternatívákkal váltják ki a szénsavas üdítőket: gyümölcsleveket és ízesített ásványvizeket vásárolnak inkább.