Megtalálta Navracsics posztját Juncker

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztos lesz.

WL
2014. 09. 10. 10:16

A biztosokat a kormányok jelölték, a testület jövőbeni munkaszervezését ismertetendő pedig Juncker megjegyezte, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy biztosokká válnak, ezek a politikusok nem az országaikat képviselik. A posztokat nem a tagállamok kapják – tette egyértelművé Jean-Claude Juncker.

Jean-Claude Juncker egy szintén közzétett levélben tudatta hivatalosan Navracsics Tiborral, hogy milyen feladatot szán neki a bizottságban. Mint írja: új feladatai ellátásához az Európai Bizottságnak reformra van szüksége. „A reform változást jelent. Azt akarom, hogy mindannyian bizonyítsuk, hogy nyitottak vagyunk a változásra, és elfogadjuk azt” – áll a levélben.

A hatoldalas dokumentum első felében Juncker azt ismerteti a leendő biztossal, hogyan tervezi megszervezni az egész testület munkáját.

A levél második felében Juncker tudatja Navracsiccsal, hogy oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosként a növekedésért, foglalkoztatásért és versenyképességért, továbbá az euróért és a társadalmi párbeszédért, illetve a digitális egységes piacért felelős alelnökök, Jyrki Katainen, Valdis Dombrovskis és Andrus Ansip koordinálja majd azt a területet, amelyet ő irányít.

„Az Ön felelősségi körébe tartozó területek tetemes társadalmi és politikai jelentőséggel bírnak” – írja a magyar külgazdasági és  külügyminiszternek a bizottság elnöke. Juncker szerint a válság hatásait tetézi, hogy a tagállamok sok olyan kihívással is kénytelenek szembenézni, amelyek a válság előttről datálódnak, mint például azzal, hogy az oktatási rendszereknek meg kell felelniük a 21. század jelentette kihívásoknak.

„Lényeges az is, hogy eljussunk az állampolgárokhoz, elmagyarázzuk és bizonyítsuk számukra tetteink értékeit – húzza alá Juncker. A bizottság majdani elnöke világossá teszi, hogy azt szeretné, ha Navracsics Tibor hét kiemelt területre összpontosítana. A levélből kiderül, hogy a hivatalba lépését követő három hónapon belül a brüsszeli testület foglalkoztatási, növekedési és versenyképességi csomagot mutat majd be, amelyben Navracsics Tibor hozzájárulására is számít, elsősorban az oktatási infrastruktúrára vonatkozóan.

A luxemburgi politikus a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolását szolgáló úgynevezett európai szemeszterben is számít a magyar politikus munkájára, mert – mint írja – a szemeszter az oktatás modernizálásának eszköze kell, hogy legyen, többek közt a 2020-ra kitűzött stratégiai célok előmozdítása révén.

Juncker azt szeretné, ha a kultúra az innováció katalizátora lenne, s maximálisan hozzájárulna a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, főleg a fiatalok körében, továbbá a kultúra sokszínűségének értékességét hangsúlyozná, és eljuttatná az európai kultúrát olyan közönségekhez, amelyek számára az jelenleg ismeretlen.

Jean-Claude Juncker az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgári biztos feladataként jelöli ki az európai egyetemek kapcsolatépítésének előmozdítását, és az úgynevezett tudásháromszögnek az erősítését, az oktatás, az üzleti és a tudományos szektor együttműködése révén.

„Az Ön felelőssége, hogy folytassa az Európai Innovációs és Technológiai Intézet munkájának vezetését Budapesten, továbbá a bizottság közös kutatási központjáét, amelynek folyamatosan a bizottság szolgálatait kiszolgáló intézménnyé kell válnia” – írja levelében Juncker, aki emellett azt is a magyar politikus feladatául szabja, hogy az ifjúság foglalkoztatásának elősegítése terén támogassa a foglalkoztatási ügyekért felelős biztost, a belga Marianne Thyssent.

Utolsó pontként a bizottság megválasztott elnöke azt írja, erősíteni kell azt, ahogy az uniós közvélemény látja az Európai Unió működését, illetve azt, hogy hogyan készülnek az uniós szakpolitikák.

A hét alelnök közül az EU kül- és biztonságpolitikájáért az olasz Federica Mogherini lesz felelős, akinek a személyéről már az EU legutóbbi, augusztus végi csúcsértekezletén döntöttek a tagállamok vezetői.

Az alelnökök mindegyike valamely fontosabb, több „egyszerű” biztosi portfolió munkáját összehangoló területért lesz felelős. Ők irányítják és egyeztetik az egyes projektek megvalósításában részt vevő biztosi hivatalok munkáját, és a felmerülő új kihívások nyomán szükség esetén módosítják az adott célprojektre tömörült portfóliók összetételét. Az alelnökök feladata lesz az egyes részterületek közötti folyamatos egyeztetés, a korábbiaknál teljesebb együttműködés kialakítása, az intézményrendszer dinamikus működésének biztosítása.

A bizottság tervezett összetételét bejelentő sajtótájékoztatóján Juncker mindazonáltal hangsúlyozta: az új bizottságban nincsenek első- vagy másodrangú biztosok, hanem „csapatvezetők és csapatjátékosok” vannak, akik együtt fognak dolgozni a kollegialitás és a kölcsönös egymásra utaltság szellemében.

„Meg akarom szüntetni a szekértábor-mentalitást, és új, együttműködésen alapuló, a tényleges változásokat segítő munkamódszert szeretnék teremteni” – mondta.

A bizottság első alelnöke, egyben Juncker jobbkeze a holland Frans Timmermans, akinek felelősségi területe a szabályozás javítása, az intézményközi kapcsolatrendszer, a jogállamiság, valamint az unió alapjogi chartájának megvalósulása.

A finn Jyrki Katainen a foglalkoztatás, növekedés, beruházás és versenyképesség ügyeivel foglalkozik. A lett Vladis Dombrovskis az euró, illetve a társadalmi párbeszéd kérdéseivel, az észt Andrus Ansip pedig a digitális egységes piac ügyeivel foglalkozik majd. A szlovén Alenka Bratusek az energiaunió, a bolgár Krisztalina Georgieva a költségvetés és az emberi erőforrások kérdéseiben lesz illetékes.

A további biztosok az eddigiekhez képest számos ponton módosult tevékenységi területeket látnak majd el.

 

 

Az osztrák Johannes Hahn az európai szomszédságpolitika és a bővítési tárgyalások ügyeit fogja vinni. A belga Marianne Thyssen lesz a foglalkoztatás, a szociális ügyek, a képességek és a munkaerő-mobilitás biztosa.

A francia Pierre Moscovici a gazdasági és pénzügyi területért, az adózásért és a vámunióért lesz felelős. A román Corina Cretu a regionális politika, a svéd Cecilia Malmström a kereskedelem, a litván Vytenis Andriukaitis az egészségügy és élelmiszer-biztonság, a spanyol Miguel Arias Canete az éghajlatváltozás és az energiaügy felelőse lesz.

A görög Dimitrisz Avramopulosz kapta a migrációt és általában a belügyeket, a brit Jonathan Hill a pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és a tőkepiaci unióért, a lengyel Elzbieta Bienkowska pedig a belső piac, az ipar, a vállalkozások, azon belül a kis- és középvállalatok ügyeiért felel majd. Az ír Phil Hogan lesz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos, a cseh Vera Jourová az igazságügyet, a fogyasztóvédelmet és a nemek egyenjogúságát fogja felügyelni. A horvát Neven Mimica a nemzetközi együttműködés és fejlesztés, a portugál Carlos Moedas a kutatás, tudomány és innováció, a német Günther Oettinger a digitális gazdaság és társadalom, a szlovák Maros Sefcovic a közlekedés és űrkutatás, a ciprusi Hrisztosz Sztilianidesz a humanitárius segítség és válságkezelés, a máltai Karmenu Vella a környezetvédelem, hajózás és halászat, a dán Margarethe Vestager pedig a versenyügy biztosa lesz.

Jean-Claude Junckert július közepén választotta meg az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács jelölése alapján. Ezt követően Juncker az uniós tagállamok kormányaihoz fordult, akiknek legalább egy-egy jelöltet kellett javasolniuk a majdani brüsszeli bizottságba. A magyar kormány Navracsics Tibor korábbi közigazgatási és igazságügyi, jelenlegi külügyminisztert jelölte.

Juncker a múlt hét folyamán mind a 27 biztosjelölttel személyesen tárgyalt brüsszeli irodájában, hogy meggyőződjön arról, a jelöltek megfelelnek az uniós szerződésben rögzített követelményeknek. A szerződés szerint ugyanis az Európai Bizottság tagjait általános alkalmasságuk és európai elkötelezettségük alapján olyan személyek közül kell kiválasztani, akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség.

Juncker a múlt héten küldte meg a tagállamok képviselőit tömörítő tanácsnak a biztosjelöltek neveit jóváhagyásra, amely még aznap el is fogadta a 27-ek listáját. A feladatok, tárcák szerdai kihirdetését követően a kijelölt biztosokat az Európai Parlament illetékes szakbizottságai hallgatják meg, majd az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kell szavazniuk arról, hogy támogatják-e a testület egészét. Ha az EP többsége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács formálisan is kinevezi a testületet, amely ezt követően hivatalba is léphet.

Az Együtt–PM szerint az, hogy Navracsics Tibort Európai Unió oktatásügyi, kulturális ifjúsági és állampolgári biztosának jelölték, azt is jelenti, hogy nem veszik komolyan a magyar jelöltet, mert csupa olyan feladat jut neki, amelyek nemzeti hatáskörbe tartoznak. A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az új Európai Bizottságban Navracsics Tibor a leggyengébb posztot kapja azzal, hogy oktatási és kulturális biztosnak jelölték. A Jobbik szerint Navracsics Tibor oktatási, kulturális, ifjúság és állampolgársági biztosi jelölése jól mutatja a magyar diplomácia súlyát, lobbierejét, illetve ezek hiányát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.