A múlt év január 1-jétől a mai napig például körülbelül 6000 eltűnésről érkezett bejelentés. Ez annyit jelent, hogy naponta átlag húsz ember tűnik el hozzátartozóit a legnagyobb kétségben hagyva. Az eltűnteknek körülbelül 65 százaléka nő. Az ok, amiért a nők világgá mennek, legtöbbször – szerelmi bánat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az eltűnés sok esetben nélkülözné a komoly alapot. Mindenesetre a nők sokkal könnyebben hagyják ott a családi tűzhelyet, mint a férfiak, akiknél leginkább az anyagi gond és a kétségbeesés idézi elő, hogy elhagyják családjukat és öngyilkosságot követnek el. Nagy arányszámban szerepelnek az eltűntek között gyerekek. Itt az eltűnés okai: szülői dorgálás, vagy pedig – kalandvágy. Naponta előfordulnak olyan esetek, amikor fiatal tanulók elszöknek hazulról, hogy beálljanak az idegenlégióba. Hogy rendszerint nem jutnak túl a város határainál – az nem rajtuk múlik.
Az eltűntek 80 százaléka néhány napon belül megkerül. Legtöbbször önként jelentkeznek, vagy pedig az útmutatások alapján a detektívek találják meg őket. Húsz százalék azonban csak hosszas kutatás alapján, vagy pedig egyáltalán nem kerül meg. Ezek tulajdonképpen a „komoly” esetek. Ilyenkor a rendőrség minden eszközt megragad arra, hogy a szerencsétlen, meghasonlott ember nyomára bukkanjon, azonban százan és százan vannak, akikről többé semmi hír sem érkezik. Ha pedig megtudnak róluk valamit, az legtöbbször tragikus, mert a mentők jelentése és a halottasházak naplója beszél tovább róluk.
A szürke, hétköznapi bejelentések mögött szomorú sorsok húzódnak meg és az emberi élet rejtélyeire és visszásságaira világít rá a rendőrség, amikor a nyomozás munkáját az eltűnési ügyek szolgálatába állítja. Az életvédelmi osztály ezen a működésén kívül más karitatív jellegű működést is fejt ki. A hajléktalan, nyomorgók részére télen melegedő helyiségeket állít fel és a bajbajutott nincsteleneket kisebb pénzadományokkal, jótanáccsal, lelki vigasszal segíti. A szerencsétlen, sorsüldözött, esett emberek tömege várakozik naponta az életvédelmi osztály folyosóján, hogy végső kétségbeesésében támogatást kapjon. És az életvédelmi osztály minden esetben segít. A beteget kórházba utalja, az állásnélküli nyomorgó részére munkát keres, a hajléktalannak fedelet ad és az éhezőknek darab kenyeret. A világvárosi küzdelmekben elesett emberek névsora kartotékokba van rendezve itt és hű tükörképét adja a nyomornak és gondnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!