Álmenyasszonnyal csalta ki a pénzt az ügyvédjelölt

Házasságszédelgés és diákmunka a mezőgazdaságban – erről írt a Magyar Nemzet.

MNO
2015. 09. 29. 21:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is. Letartóztattak egy csaló és házasságszédelgő ügyvédjelöltet Szerdán délelőtt a főkapitányság bűnügyi osztályán letartóztatták dr. Oláh Béla ügyvédjelöltet, akit napokig tartó nyomozása után fogtak el, éppen akkor, amikor a Margit híd pesti hídfőjénél villamosra akart felszállni.– Miért is rossz a budapesti közlekedés?– Istállóba kényszerült hat gyermekével a szívbeteg anya– Így hiúsult meg a Fradi kupagyőzelme– Zöldségest kértek, talponállót kaptak– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura A jó családból való, társasági életet élő ügyvédjelölt ellen tizennégy feljelentés érkezett a főkapitányságra, amelyek közül a legtöbbet nők tettek házasságszédelgés miatt. A legsúlyosabban vádolja Oláh Bélát egy pesti nagykereskedő. Ez a kereskedő nemrégiben tízezer pengő váltókölcsönt akart szerezni. Somorjay Gyula pénzközvetítő a váltóját felvitte dr. Oláh Bélához, hogy az ügyvédjelölt megszerezze a pénzt. Később aztán kiderült, hogy Oláh a nagykereskedő váltójával textilneműeket vásárolt, amelyeket rögtön el is adott és a pénzt saját céljaira fordította.A nagykereskedő előtt töredelmesen be is ismerte a sikkasztást, de azt ígérte, hogy fedezetet ad majd a kár megtérítésére. Nemsokára megjelent a nagykereskedő lakásán egy elegánsan öltözött hölggyel, akit mint menyasszonyát mutatta be és kijelentette, hogy menyasszonya hajlandó ingatlanfedezetet nyújtani az elsikkasztott pénz biztosítására. Az állítólagos menyasszonnyal együtt elmentek a telekkönyvi hivatalba, ahol megállapították, hogy a nőnek valóban van tehermentes ingatlana. A „menyasszony” ezután aláírt egy telekkönyvi bekebelezési engedélyt, amelyet a nagykereskedő el is fogadott. Csak később derült ki, hogy a menyasszony hamis nevet mondott be és nem azonos a telek tulajdonosnőjével.Ezek voltak az előzményei a bűnvádi feljelentésnek, amelynek értelmében Oláh Bélát a rendőrségen letartóztatták. Természetesen a többi feljelentésre vonatkozólag is kihallgatják a megtévedt ügyvédjelöltet, de kiterjed a nyomozás arra is, hogy megállapítsák, kik voltak dr. Oláh Béla segítő-, illetve bűntársai a szélhámosságok elkövetésében. A rendőrség éppen ezért körözőlevelet adott ki Somorjay Gyula pénzügynök ellen és elfogatóparancsot bocsátott ki ebben az ügyben egy Kiss Zoltán nevű ügynök ellen is, akit kauciósikkasztással is vádolnak. Keresik végül azt a nőt is, aki a károsult nagykereskedőnél mint telektulajdonos szerepelt és okirat-hamisítást követett el. Egyelőre nem találják őket, de reméli a rendőrség, hogy rövid idő alatt kézre kerülnek.(1938. szeptember 29., 10. oldal) Torlódik az őszi munka, segítenek a diákokNyár volt. A diákok a munkaruhában álltak a gépek mellett, szerszámmal a kezükben dolgoztak. A munkavezetők azt mondták: lelkiismeretesen és kedvvel dolgoznak, vállalják a munka nehezét is, értelmesek lehet velük eredményt elérni. A munkaügyi osztály vezetője pedig: kértük, hogy szeptemberi bérben is „kaphassunk” diákokat.Szeptember van.A mezőgazdasági munkák elvégzésénél talán soha nem volt ilyen nagy szükség a munkáskézre, mint ezen az őszön. A tényezők, amelyek sürgetően követelik a segítséget, ismertek. A rendkívüli tavasz, a hűvös, csapadékos nyár, az elemi csapások sora. A nyári munkák befejezése után az ősz is különlegesen nagy feladatok elé állítja az országot. A kétmillió hold kukorica letörése, a kétszázezer holdnyi cukorrépa felszedése, a több tízezer vagon gyümölcs, a szőlő, krumpli és zöldség betakarítása, négymillió holdnyi talaj előkészítése, hárommilliói hold szántóföld időben történői bevetése – hatalmas munka. Különösen akkor, ha az időjárási eltolódás miatt mindez egy időpontban, néhány hétre torlódik össze. Mint ahogyan ez évben történik.A megnövekedett feladatok szükségessé tették, hogy ezen az őszön a diákifjúságot is nagyobb mértékben bevonják a mezőgazdaság és az ipar, elsősorban a mezőgazdasággal kapcsolódó iparágak idényjellegű munkáinak elvégzésére. A fiatalok foglalkoztatására kormányrendelet, majd miniszteri utasítás készült. A művelődésügyi és munkaügyi miniszter közös 111/1965-ös rendelkezése szabályozza a tanulói fiatalok nyári, illetve őszi foglalkoztatását.A rendelkezés tartalmazza a vállalatok, mezőgazdasági üzemek munkaenergia bejelentésének módját, formáját és a fiatalok foglalkoztatásának a feltételeit. Az őszi Időszakban felmerülő idénymunkaerő-szükséglet kielégítésére 10–15 rendkívüli tanítási szünnap vehető igénybe az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában, a középiskolákban, valamint a szakmunkásképző intézetekben. A szünetet szeptember, október hónapban, az oktatás zavartalanságának biztosítása mellett, akkor és olyan mértékben használhatják fel. ahogyan azt a munka megkívánja. Ez azt jelenti, hogy a 10-15 napot rövidebb, 3-4 napos szakaszokban is kitölthetik, attól függően, hogy az egyes termelőszövetkezeteknél hogyan alakul a munka, mennyire kedvez az időjárás.Az őszi időszakban a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, gyárak a helyi tanácsok munkaügyi szakigazgatási szerveinek jelenthetik be munkaigényüket. Ugyanakkor meg kell jelölniük a kívánt létszámot és az elvégzendő munka milyenségét is. Az esetenkénti bejelentést olyan Időpontban kell megtenni, hogy a kijelölt iskola a diákokat felkészíthesse a munkák elvégzésére.A tanulóifjúság bevonása az őszi munkák végzésébe szükséges és ésszerű intézkedés. Az így végzett munka milliós károktól mentheti meg népgazdaságunkat, másrészt pedig az országos gondban való tevékeny részvétel a fiatalok erkölcsi nevelését, a közösségi érzésnek erősítését segíti elő. Mindez felelőssé teszi a munkáltatókat, a téeszeket. a vállalatokat is. Mert a munkahelyeken látott emberi magatartás és munkaerkölcs hosszú évekre hatással lehet a fiatalra. Elsőrendű feladat tehát, hogy a fiatalok rendet, szervezettséget tapasztaljanak a munkahelyen. Érezzék a közös értékek megbecsülését, a munka felelősségét. Emellett az életkori sajátosságaiknak megfelelően olyan munkát kell számukra biztosítani, ahol eredményeket mutathatnak fel, hasznosnak érezhetik munkájukat. és emellett – pénzt is kereshetnek.A munkáltatók gyakran a fiatalokra sütik a bélyeget: csak játszanak, úgysem végeznek komoly munkát. Ezt azok mondják, akik még nem foglalkoztattak fiatalokat. A tapasztalat éppen azt bizonyítja, hogy a diákok nyári, őszi segítőmunkája nemcsak hasznos, de nélkülözhetetlen is. Az elmarasztaló hangoknak nincs sok értelmük; a mai, összefogást igényló időszakban pedig semmiképpen sem. A tanuló fiatalok körül inkább közvéleményt kell kialakítani ebben vezérszerepet kell, hogy vállaljanak a helyi KlSZ-szervezetek.A termelőüzemeknek, gazdaságoknak azonban már az igényeik bejelentésekor fel kell mérniük azt is, mit jelent a létszámnövekedés. Tudnak-e a fiatalok részére szállítóeszközt, naponta egyszeri meleg ételt, mosdási lehetőséget és jól irányzott, megfelelő munkát biztosítani.A munkát, amelyet el kell végezni, a gazdasági vezetők egyenlően osszák meg a belső dolgozók és a tanuló fiatalok között. Ennek indítéka, hogy a fiatalok egyenértékű munkásoknak érezzék magukat, s hogy az elvégzett munkájuknak felmutatható eredményük legyen.A vita még folyik, hogy milyen formában, összegben számolják el a fiatalok munkáját az egyes gazdaságok, vállalatok, s hogy kinek. Egyénenként-e a fiataloknak, az iskolának-e, vagy a KISZ-szervezeteknek. Ésszerűnek az tűnik, ha a munka értékét teljesítménybérként a fiataloknak számolják el, a pénzösszegeket azonban az osztálypénztárakban összegyűjtik, hogy abból később kirándulást, táborozást, külföldi utat szervezzenek, vagy esetleg érettségi bankettet rendezzenek.Érvek szólnak amellett is, hogy a fiatal tartsa meg a keresményét, vigye haza a szüleinek, hiszen a munkában ruha, cipő kopott. A 10-15, esetleg még kevesebb nap alatt keresett pénz azonban semmikép sem annyi, hogy abból nagyobb vásárlást eszközölhessenek. A kisebb összegekből megszervezhető közös program viszont évekre, esetleg egy életre élmény maradhat.A munka megkezdődött. A megyei KISZ-szervezetek jelentései már befutottak a KISZ központi bizottságának mezőgazdasági osztályára. A jelentések munkakedvről vallanak.Baranya megye: több gimnáziumból 7-8 napja 450 fiatal dolgozik állami gazdaságokban; export-gyümölcsöt szednek. A középiskolákban osztályonként szervezik a munkát. A Villányi Állami Gazdaságban kétszer kétszázas szüretelő tábort hoznak létre.Nógrád megye: augusztus végéig 17 000 fiatal 110 000 órát dolgozott a mezőgazdaságban. Az őszi munkák segítésében már eddig is több a vállalás, mint amennyit kértek.Fejér megye: eddig 8200 diák jelentkezett. Szeptember 30-ig megkapják a gazdaságoktól az igényeket, utána szerződést kötnek.Csongrád megye: az iskolákban 12 000 fiatal mozgósítható, eddig öt-hatezres igény van, elsősorban az állami gazdaságoktól. A szövetkezetek nem igényeltek munkaerőt.Bács megye: a mozgósítható diákok munkaerejének 60 százalékát kötötték le az üzemek.Szabolcs megye: a középiskolák megkötötték szerződéseiket az üzemekkel, állami .gazdaságokkal. Elsősorban a kukorica, burgonya, alma betakarítását vállalták. Ifjúsági szállító-brigádokat is szerveznek.Győr megye: A termelőszövetkezetek nem igénylik a fiatalok segítségét.Borsod megye: A diákokat megbízólevelekkel látják el. A téeszek 25-30 000 diákot igényelnek.Pest megye: a munkaerő-igényt felmérték, 27 000 fiatalt kívánnak mozgósítani. A budapesti XIII. kerülettel kooperációs megállapodást kötöttek a mezőgazdasági munkák segítésére.Szolnok megye: 24-25 000 fiatalt igényelnek 240-250 000 munkanapra.Vas megye: Az iskolai rakodóbrigádok várják az igényt.Hajdú megye: A téeszekben általában igénylik a segítő munkaerőt, de pontos kéréssel még nem jelentkeztek. Várható, hogy majd csak akkor jelentik be igényüket, amikor már torlódás lesz. A középiskolákban a szünnapokat tartalékolták, a diákok felkészítése folyik.Néhány mondat csupán a tervekből, de ez is igazolja a munkakedvet, a fiatalok segíteni akarását. A sor most már a gazdaságokon, üzemeken van, hogy az elvégzendő munka nagyságának ismeretében jól használják fel ezt az erőtartalékot, amely milliós értékeket menthet meg az országnak a pusztulástól. De erre a segíteni akarásra oda kellene figyelni Hajdú megyében, Győr megyében is.Zsigovits Edit (1965. szeptember 29., 5. oldal) Válogatta: Bittner LeventeÉszrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.