Ez volt az első panel, amelyet szőnyeggel borítottak

Az Üllői úti kísérleti lakótelepen járt 1965-ben Keserű Ernő; két ájulás között adott interjút 1938-ban Turay Ida.

MNO
2015. 09. 25. 16:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is. Villámbeszélgetés Turay Idával – két ájulás között– Halló, Békeffi-lakás? Itt a Magyar Nemzet. A művésznőt kérjük a telefonhoz.– Itt Turay Ida!– Elsősorban üdvözöljük szerencsés felgyógyulása alkalmából...– Mi az, hát ezt is tudják? ... Két perccel ezelőtt térítettek nagy üggyel-bajjal magamhoz az újabb ájulásból. Ennek szól az üdvözlés?– Nem, azaz... Hogy van, művésznő?– Egyszerűen és röviden: Kész vagyok! Nincs nap, hogy kétszer-háromszor el ne ájulnék. Vagy künn a filmgyárban vagy útban a színház felé, esetleg az öltözőben. Idehaza csak nagyritkán, mert ritkán is kerülök haza. Egész nap és éjszaka dolgozom vagy úton vagyok a két munkahely között... Hallgassa csak a napi programot: reggel hatkor kinn kell lennem a Hunniában, fél 12-kor a Belvárosi Színházban próbálok a hét legtöbb napján, aztán 3-től fél nyolcig megint a filmgyár, 8-11-ig játszom a „Nincsenek véletlenek”-ben, még jó, ha utána nincs éjszakai felvétel a gyárban. Hát így...– De a nyáron csak pihent?– A nyár még szörnyűbb volt. Három filmem futott: a Péntek Rézi, a Tizenhárom kislány mosolyog az égre és a Rozmaring főszerepeit játszottam. Az utóbbi még be sincs fejezve. Nyaralásra csak két film között jutott volna idő, ha nem akadt volna mindig valami „utószinkron” vagy elmaradt „külső felvétel”. De akadt.– Miért is rossz a budapesti közlekedés?– Istállóba kényszerült hat gyermekével a szívbeteg anya– Így hiúsult meg a Fradi kupagyőzelme– Zöldségest kértek, talponállót kaptak– Emberölő szekta garázdálkodott az Alföldön– Alberték esélyt sem adtak Ausztriának– A téeszelnök kijárási tilalmat hirdetett– Összevonták a két falut, hogy végrehajthassák a nagy tervet– „A régi világ? A muzsikálható, gavalléros magyar világ? Az ma már úgysincs”– „Szocialista haladás”: rá sem lehetett ismerni a palóc falura – De hát mit lehet itt tenni?– Semmit. Csinálom, amíg bírom. Ma például ötször festettek és tizenötször öltöztem át. És kétszer locsoltak fel. Legutóbb három perccel ezelőtt... Ha tőlem függne, folytatnám ezt az őrjítő tempót, amit imádok és ami az életem, az orvosaim azonban közbeszóltak s ma éjjel szanatóriumba dugnak.– Ezek szerint mi a legközelebbi terv?– Pihenni, pihenni és pihenni. Ez minden vágyam. Aludni napokon át, közben meg nagy-nagy karéj vajaskenyereket enni... Mindig ennék. Azzal nem törődök, ha úgy meghízom, hogy egyszer s mindenkorra vége a szerelmes naivaszerepeknek és következne a kövér komika-szerepkör... De jaj, búcsúzom, pá! Úgy érzem, megint elájulok.Drámai kattanás a telefondrót végén és a villámbeszélgetésnek vége. 1938. szeptember 25., 25. oldal) Szőnyegpadló, préselt fürdőszobaKísérletek a szebb és olcsóbb lakásokért Mesterségük címere: a tégla, a malter, a homok, a fa. Legalábbis eddig ezek voltak. Azok az építő szakemberek azonban, akikkel mi találkoztunk, a hagyományos anyagok mellett vegyszerekkel, textíliával, gumival, műanyagokkal és sokféle ragasztóval is dolgoznak. S az ilyen új építőanyagok kőre egyre bővül. De nem simán, nem magától. Sok megtorpanáson és nekirugaszkodásokon át győznek, mint általában minden új.Az Üllői úti lakótelep kísérleti épületében belépünk egy szobába. Padlózata nem parketta, se nem PVC, hanem vastag, színes szőnyeg. Kellemes, ruganyos a járás rajta. Ez az első szoba hazánkban, amelyet „szőnyeggel” borítottak a hagyományos burkolóanyagok helyett.– A szőnyegpadló mind jobban terjed külföldön. Az elmúlt két év alatt 50 százalékkal nőtt alkalmazásának mértéke – mondja Girlusz Vilmos, az Országos Szakipari Vállalat technológusa.Ebben a szobában a szőnyeget leragasztották. A szőnyegpadló-készítés másik módja, amikor nem rögzítik le, hanem csak kifeszítik. Ha megfelelő anyagból gyártják, a szőnyeg is eltart addig, mint a PVC-burkolat. Külföldön a géppel való tisztítása is már megoldott. Miskolc egyik új irodaházában már kétezer négyzetmétert burkolnak vele.Az emelet másik lakásában mozaikpadló készül. Régebben két-három centiméter vastag habarcsba ágyazták a kockaköveket. Itt ragasztják őket, a TVK-ban készített különleges ragasztóval. A ragasztásos technika ugyanis az egész világon fellendült az építőiparban.– Ezzel az újítással nemcsak a munka termelékenyebb, de az is nagy .előnye, hogy csökkentik az emeleteket elválasztó födém vastagságát. A hagyományos módszerrel épült házaknál a födém 35-40 centi vastag, ennél a háznál pedig 20 centiméter.Nagy előrelépés ez. A körülöttünk álló mesteremberekében azonban valahogy hiányzik a jelentőségéhez illő méltatás. Az ok hamar kibuggyant belőlük. A födém vastagságának csökkenése azzal jár, hogy csökken a födém hangszigetelése is. A rádiózás, a beszéd és különböző zajok erősen áthallatszanak a szobák alatt, illetve felett levő lakásokba. Csehszlovákiában például a tervezők azzal kísérleteznek, hogyan lehetne gazdaságosan visszavastagítani a födémeket, mert a szigetelés némely esetben többe kerül annál, amennyit a vékonyabb födémek révén nyertek.– Nálunk ezt a nehézséget egy újítással, úgynevezett banol-kockák alkalmazásával próbálják áthidalni. A kocka hulladékgumiból készül és 20 milliméter vastag. Erre ragasztják rá a parkettát, a szőnyeget vagy a műanyagot.A másik lakásban poliuretán habot alkalmaztak szigetelőnek a parketta alatt. A szilárd habra a mozaikparkettár előre ragasztják és így nagy táblákban rakhatják le a szobába.A szoba fala vakolatlan. A sima panelre újfajta, gépi szórással vitték fel a festéket. A gépi munka minősége elfogadható. A mérnökök most azon dolgoznak, hogy olyan festéket állítsanak elő, amelyet nem a helyszínen kell kikeverni, enyvezni, hanem vízbe téve azonnal festeni lehet vele. Az ilyen előregyártott festéknél a kívánt színárnyalat biztosítása sem jelent majd problémát.Az építőiparra olyannyira jellemző hibák azonban itt is szembeötlenek. Az új fal sarkát leverték, a hegesztők festés után javították a központi fűtés csöveit, és kormos nyomuk ott látható a falon, a vadonatúj parkettán. A lépcsőházban és a lakásokban nyolc-tíz betört ablaküveg rontja a szemlélődőben a jó benyomást.A következő lakásban Zimmermann Rudolf újítása, a kent padló látható. A különleges anyagokból álló színes massza az elsimítás után megszilárdul. Elsősorban fürdőszobák és konyhák burkolására ajánlható. Hátránya, hogy a masszát 40 Celsius fokon lehet jól eldolgozni, ami építőipari viszonyok között megnehezíti a módszer széles korú gazdaságos alkalmazásár.A fürdőszobában fekete csempe csillog. Külföldön ez a divatszín. Közelebb hajolva látni csak, hogy nem csempét alkalmaztak itt a fal és a kád burkolására, hanem mázzal bevont vastag üveglapokat. Hasznos újításnak ígérkezik, mivel csempéből nincs elegendő és gyártása is korszerűtlen.A Csepel csillagtelepi 1/6-os új épületben ugyancsak a fürdőszobában látható az igen ötletes újdonság. A francia gyártmányú műanyag fürdőkádat együtt préselték a mellette levő mosdókagylóval, vécével és a szoba padlózatával. Csak fel kell szerelni rá a csapokat és bekötni a csöveket.– Azért hoztuk be. hogy hadd lássák szakembereink, mérnökeink. Hátha megtermékenyíti a fantáziát – mondja Girlusz Vilmos.Új ablaktípusA szobának duplaüveges ablakai vannak. A két ablaktábla egy keretben van és a közöttük le^ő kristály megakadályozza belső lapjuk bepárásodását. A két üveg közötti távolság mindössze 12 milliméter. Vajon megfelelő hőszigetelést biztosít az ilyen ablak?– A műszeres mérések azt mutatják, jobb a hőszigetelésük, mint a hagyományos dupla ablakoké. Ennek az a magyarázata,. hogy a vékony résben a hideg és a meleg levegő nem tud cirkulálni.A villanyvezeték ezekben a lakásokban nem a falban megy, hanem a parketta alatt. Az ajtók fémből vannak. Minden lépcsőházban egy mosókonyha és két szárítóhelyiség található. Valamennyi lakáshoz tartozik egy kis kamra is, amely a lépcsőházból nyílik. A frizsiderek részére szellőzőnyílás van a falban, amelyet a külső homlokzaton rácsozat fed. A PVC-padló alá más épületeknél jelenleg az úgynevezett magnezit extrichet alkalmazzák burkolóanyagnak, ami drága és csak 14 nap után köt. Itt új kísérleti anyaggal, a celerittel dolgoznak, amely a savgyártás melléktermékéből készül. Hat perc alatt köt és 20-30 óra után rátehető a PVC. Ennél az anyagnál egyelőre a gyors kötés akadályozhatja a munkaművelet gépesítését. A panelok közötti hézagok eltömítése az egész világon probléma, s itt most két külföldi anyagot próbálnak ki.A panelgyártásunk pontatlanságát azonban ez az épület is jól szemlélteti. Az összeillesztéseknél három-négy centiméteres hézagok, eltolódások is vannak. Ez nemcsak esztétikailag kifogásolható, de igen hátráltatja a szerelők, a burkolók munkáját is, akiknek gyakran milliméteres pontossággal kell dolgozniuk. Emiatt rengeteg a javítás, a toldás-foldás.Az épületen a legnagyobb újdonság azonban a lakások mozgatható fala lett volna, ha úgy készül el, ahogy tervezték. Az épületben minden lakás egyetlen válaszfalak nélküli térségből áll. Az eredeti tervek szerint fényesre politúrozott farostlemezekből álló mobil falak áthelyezhetők lettek volna a lakók kívánságának megfelelően. Nagyobbíthatták, vagy kisebbíthették volna a szobákat, a konyhát, a mellékhelyiségeket. Ezt az elképzelést nem sikerült megvalósítani. Egyik oka, hogy a lakás belső magassága megváltozott. A másik, a mobil falakat a PVC-padló elkészülte után kellett volna összeszerelni, amelyet – a szakiparosok szerint – a padló sérülése nélkül nem lehetett volna elvégezni. A későbbiek folyamán más épületekben azonban megvalósítják majd az eredeti elgondolást.Ennek a lakástípusnak a fűtése is új: az előszobában az álmennyezet alatt elhelyezett „domoterm” ventillátora szórja szét a meleget nyílásokon keresztül az összes helyiségbe.A két kísérleti épületben még sok más említésre méltó újítás, ésszerű megoldás is található. De ha csupán csak azok terjednek el általánosan – beválásuk esetén –, amelyekről szót ejtettünk, már akkor is forradalmasító hullámot indítanak el az építő szakiparban. Bevezetésük azonban néha több energiát igényel, mint előállításuk, kikísérletezésük.– Az új bizonyos mértékig mindig kockázattal jár. A vezetők egy része pedig szeret a kitaposott, kényelmesebb úton járni. A kísérletezések lehetőségei is korlátozottak. A kísérleti épületek, lakások is benne vannak a határidős tervekben. Az újítókat, feltalálókat pedig szorítják ezek a határidők, nem képesek mindig alaposan és körültekintően kivitelezni elgondolásaikat. Aztán, ha beválik az újítás, akkor meg kell még küzdeni a beruházóval is. Többségük szintén idegenkedik minden újtól. Az egyik üzem például nemrég pert is indított az Országos Szakipari Vállalat ellen, mert az üzemi irodák építésénél magnezit extrich helyett már az új anyagot, a celeritet alkalmazta. A bíróság kimondta, nem bizonyítható, hogy az új anyag gyengébb minőségű lenne, mint a régebbi. Egyben kötelezte a vállalatot, hogy az új anyagnál egy év helyett hároméves garanciát adjon.Megadták. Más vonatkozásban is igyekeznek rávenni – néha rákényszeríteni – a beruházókat, a rendelőket az új anyagok elfogadására. Ennél a vállalatnál.ugyanis egyre több műszaki vallja: csak az újítók, feltalálók erőteljes támogatásával lehet szebb és olcsóbb lakásokat építeni.Keserű Ernő (1965. szeptember 25., 5. oldal) Válogatta: Bittner LeventeÉszrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.