Gombostűvel zsarolták a budapesti pékeket

Két mészárost és egy hentessegédet ítéltek el; megpróbálták visszaállítani a sörözők becsületét.

MNO
2015. 09. 23. 21:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Elítélték a budapesti pékek gombostűcsalóit

Tánczos Mihály, Kiss József mészárosok és Fülöp László hentessegéd ellen többrendbeli zsarolás vétsége címén emelt vádat az ügyészség. A vád szerint Tánczos, Kiss és Fülöp több ízben megjelentek különböző budapesti pékeknél, szájukban gombostűt tartottak, majd a vásárolt kenyérbe beleharapva, úgy tettek, mintha a gombostűt a kenyérben találták volna. Sikerült is így több pékmestert kisebb összeggel megzsarolniok fájdalomdíj címén.

A vádlottak nyomorukkal védekeztek. Tánczos Mihály beismerte, hogy másik két társának ő adta a gombostű-ötletet. A törvényszék kihallgatott több pékmestert is, majd Tánczost hatheti, Kiss Józsefet egyhónapi és egynapi, Fülöp Lászlót pedig egyhónapi és hétnapi fogházbüntetésre ítélte Mindhárom vádlott megnyugodott az ítéletben.

(1938. szeptember 23., 9. oldal)


Napirenden a sörözők ügye

Kötelező a zóna, a sós kifli és a pogácsa

A Budapesti Vendéglátóipari Tröszt megvizsgálta üzlethálózatát, hogy egy-egy egységét az elnevezésnek megfelelően és a szakmai követelmények szerint állítsa helyre. Több ellenőrzésen megállapította, hogy a söröző nevet a fővárosban legalább száz vendéglátó-ipari üzlet viseli, és nevükön kívül jóformán semmi közük sincs a kedvelt, hangulatos üzlettípushoz.

A tapasztalatok alapján a Tröszt utasította a vendéglátóipari vállalatokat arra, hogy a sörözőket az előírásoknak, a hagyományoknak megfelelően állítsák vissza. A sörözőkben állandóan legalább egy-egy világos és barna sört kell csapolni, s tartaniuk kell az összes forgalomban levő sört, még Nektárt is. Ezenkívül az itallapon legfeljebb 3-4 fajta palackos minőségi bor, 2-3 keserű és egy édes likőr lehet. A sörözőkből nem hiányozhatnak az úgynevezett csúsztató ételek. Kötelező például, hogy az asztalon mindig legyen pogácsa, sóskifli, sósmandula. Ugyancsak kötelezően írták elő a sörözők leghagyományosabb ételét, a zónát, és az italok megfelelő hűtését. A kényesebb torkú vendégekre is számítva gondoskodni kell mindenütt sörmelegítőről.

(1965. szeptember 23., 3. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.