Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Megnyílt a Teleia új rendelője
Kedden adták át rendeltetésének a Teleia József utcai épületét. Előzően egy lipótvárosi bérházban működött a rendelőintézet, de most végre saját házába költözött. Ez a közérdekű intézmény, amely egyike a legelsőknek a világon, kizárólag egyesületi tagdíjakból és a társadalom adakozásából tartja fenn magát, a legveszedelmesebb népbetegségek, a vérbaj és a hasonló fertőző bajok ellen vette fel a küzdelmet már akkor, amikor erre az álszemérem és a gondatlanság nem gondolt.
A főváros megvásárolta annak idején a József utca 69. öreg földszinte4s házat, utcát akart a helyén nyitni, közben a városrendezési tervek megváltoztatásával helyén maradhatott a ház és akkor a Teleia kérésére a főváros a házat átadta negyven esztendőre az egyesületnek. A korhadt padlójú és elhanyagolt, ócska házból a Teleia tökéletes, modern, a legújabb orvosi felszerelésekkel teli intézetet formált. Rövidhullámú géptől kezdve, egészen az újrendszerű kezelőfülkéig, minden van a Teleiában. Igen érdekes újítás a „megelőző állomás”, itt éjjel-nappal ápolónő áll rendelkezésre annak, aki kezelni óhajtja magát. Ez az első ilyenfajta intézmény egész Európában.
A gyönyörű, modern épületet jóformán teljesen közadakozásból építették fel. Aki nem adott pénzt, anyaggal járult hozzá megvalósításához. Különböző gyárak, cégek tették lehetővé azt, hogy a szegény embernek ez a múlhatatlanul szükséges intézménye ilyen modern és gazdagon fölszerelt legyen. Ajtót, üvegablakot, ventillátort, téglát, gumipadlót, csempét, kerámitot, kályhát, mindent, de mindent adtak a jótékony adakozók. A Teleia orvosai is – neves professzorok – rendelésük után mindnyájan névtelenül vesznek részt az önkéntes munkában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!