50 év alatt 3 percet gyorsult a szentendrei HÉV

Példa nélküli módszer a berlini rendőrségnél, nagy tervek Szentendrén.

MNO
2015. 11. 11. 22:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sziráki Ferenc vb-elnök nem elégedetlen a város fejlődésével. Nem is lehet elégedetlen, hiszen sorrendben mondja el, hogy a műemlékek rekonstrukciójához kap támogatást a város az Országos Műemléki Felügyelőségen kí­vül a Művelődésügyi Miniszté­riumtól is, a községfejlesztési keretből is évről évre jelen­tősebb összegeket fordíthat városszépítésre, többek kö­zött parkosításra, útépítésre, közvilágításra. A hét görög­keleti templom közül két éven belül kettőt teljesen felújí­tanak, a későbbi években majd a többit.

Az Egyháztörténeti Múzeum, amelynek alapítási gondolata néhai szerb családok hagyaté­ki tárgyalásain született meg, már több látnivalót nyújt.

Ami a szemnek tetszetős, amit hazai és külföldi turis­ták láthatnak és élvezhetnek, az Szentendrén ma már a „kirakatbanvan. De vannak más gondok. Ezek közül az első a törökhegyi település vi­lágítási problémája. Több mint ezer ember világít a Törökhegyen petróleummal, gyertyával, gázlámpával vagy amivel csak tud. Talán még mécsessel is. Az Elektromos Művek tavaly már megépítet­te a transzformátort, előkészí­tették a talajt is az oszlo­poknak, csak éppen a vezeté­ket és az oszlopokat nem szál­lították eddig. A város vissza is utalt több százezer forintot, ami megmaradt a hitelkeretből. E terület rendezési ter­vei újra meg újra készültek és még ma sem véglegesek. Pedig a VÁTI mérnökei már elkészítették nem is egyszer azt a tervet, amely szerint er­refelé is modem út vezet majd. Ez lenne hivatott a Dunakanyar évről évre emelke­dő nagyobb autósforgalmát szolgálni.

A Papsziget amolyan kis „Margitszigetté” válik rövide­sen. Most éppen egy hatal­mas és modern kemping épít­kezési színhelye a romantikus sziget, önkiszolgáló élelmi­szerboltot, kisáruházat is kap.

Szentendre 18 millió forintot fordíthat az idegenforgalom fejlesztésére. Nagyszabású csatornázás kezdődött, turistaszálló is épül.

A város könnyen megköze­líthető. A HÉV járatai meg­gyorsultak: ma már nem kell egy órai utazás a Margit-hídtól Szentendréig, mert a Főváro­si Villamosvasút, mint a HÉV új gazdája, síneket cserélt, áramátalakítókat szereltetett fel és napi 110 vonatpár köz­lekedtetésével – negyven percre rövidítette az utazási időt.

sz. j. (1965. november 11., 7. oldal)

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.