Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Házalnak az Alföldön az olcsó törkölypálinkával
Ceglédről jelenti a Magyar Nemzet tudósítója: A silány pálinkának a főzése nagyban folyik. A kifőzött pálinka iránt azonban gyenge érdeklődés mutatkozik. Ez az oka, hogy értéke állandóan csökken. A kínálat annyira erős, hogy nem gyakori az a jelenség, hogy a termelő a kifőzött pálinkáját kocsira teszi és vendéglőről vendéglőre jár vele. Sajnos, a vendéglősnek kevés a pénze és így a termelő erőlködése nem sok eredménnyel jár. Az 52 vonalas (fokos) törkölypálinkáért most literenként nem adnak többet 2-2,20 pengőnél. Természetesen nagybani eladás esetén (1-2 hektoliter), 10-15 literes tételekben az árak 10-15 fillérrel magasabbak. Az eperpálinka ára már szilárd. Valódi eperpálinka (52 vonalas) 3,20 pengőért is elkel literenként. Hasonló a helyzet a szilvapálinkánál is, amelynek még magasabb az értéke. Barackpálinka kevés van és meg is van az ára.
(1938. december 6., 9. oldal)
1965-ben ezen a napon nem jelent meg a Magyar Nemzet.
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!